

Ha úgy kelsz reggelente, hogy alig bírsz felegyenesedni, biztos jártál már gyógyfürdőben. A termálvíz derékfájás ellen évszázadok óta működik, hazánkban pedig számos fürdő található. A felkapott helyek ugyan szépek, sok lehetőséggel, de ezzel szemben drágák és zsúfoltak is. A legjobb gyógyfürdők ráadásul nem mindig a legdrágábbak: mutatjuk azt a hármat, ahol a gyógyító szolgáltatásokat megfizethető belépővel vehető igénybe.

Derékfájás ellen termálvizes gyógyfürdőt választani kifejezetten előnyös, a termálvizek ugyanis rengeteg ként, kalciumot és magnéziumot tartalmaznak, amelyek könnyen felszívódnak a bőrön át, és gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki a szervezetben. Aki folytonos panaszokkal küzd, annak a gyógyfürdők rendszeres látogatása ajánlott, ám a felkapott helyek elég drágák lehetnek. Alább mutatunk három olyan gyógyfürdőt, amelyek kevésbé ismertek, ellenben kifejezetten gyógyhatású vízzel rendelkeznek.
Bogácson a termálvizet kőolaj után kutatva találták meg 1955-ben – olajra végül nem, ám annál valami sokkal értékesebbre leltek. A több mint 70 fokos, kénes víz 2001-ben kapta meg a hivatalos gyógyvíz-minősítést, azóta mozgásszervi és ízületi panaszokra, reumatikus bántalmakra, sőt csonttörések utókezelésére is javasolják. A kalcium gyulladást csökkent, a kén beépül az ízületi porcba – ami hatással van a derékfájásra. Hat gyógymedence üzemel egész évben, és bár sokan ismerik, tömött sorokra nem kell számítani.
Dr. Cziráky József hidrogeológus 1960-ban azt írta, hogy még sosem látott olyan összetételű vizet a szakirodalomban, mint amilyen a bükkszéki gyógyfürdőben található. A helyszín 2024 tavaszán lett hivatalosan gyógyfürdő, amelynek nemcsak a vize, hanem a környezeti feltételei is átmentek a hatósági vizsgálaton. Mozgásszervi panaszokra, ízületi gyulladásokra, sérülések utáni rehabilitációra javasolják.
Fonyód és Buzsák között, egy pusztán áll egy fürdő, amelyről az arra nyaralók nagy része sem tud. A Csiszta Fürdő 42 fokos termálvizét 1956-ban találták meg olajfúrás közben, és 2006 óta hivatalosan is gyógyvíz. A 593 méter mélyről feltörő, hidrokarbonátos, kénes víz mozgásszervi és reumatikus panaszokra, valamint törések utáni rehabilitációra javasolt. Aki csendes, retró hangulatú helyet keres a Balaton közelében, annak ez a fürdő a legjobb választás.
Hétköznap reggel mind a három helyen szinte üres a medence – ezt érdemes észben tartani. A gyógyvizes medencékben egyszerre legfeljebb 20 percet ajánlott tölteni, két fürdés között legalább ugyanannyi pihenővel, és bőséges folyadékpótlással előtte-utána. Bogács és Bükkszék természetjárással, Csisztapuszta balatoni kirándulással kombinálható – mindhárom olyan vidéken van, ahol csodás panoráma mellett regenerálódhatszöltődni.
A legjobb gyógyfürdő sokszor ott van, ahol a legkevesebben keresik. Nem kell díszes bejárat – elég, ha a víz mögött évtizedes minősítés áll. Kipróbáltad már valamelyiket? Vagy van más titkos fürdőd, amiről kevesen tudnak? Ha igen, oszd meg velünk!
Nézd meg a videót, ha ismert helyre vágysz, és fedezd fel a Hévízi fürdőt!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.