A maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kedden 483 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - mondta Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
A 42 éves N. Csaba és 41 éves felesége, L. Mária magyar nyugdíjasokatt vert át Angliából telefonálva a mára már klasszikusnak számító trükkel: azt hazudták áldozataiknak, hogy baleset érte egyik szerettüket.
Megviseli a fővárosi állatkert jegesmaciját, Taikót, hogy nincsenek látogatók. Gondozói ezért játékkal és különböző feladatokkal szórakoztatják, hogy ne essen depresszióba.
A Bors húszas éveikben járó fiatalokat kérdezett meg arról, hogyan is állnak a vakcinázáshoz. Nagy részük már feliratkozott a listára, legtöbbnek pedig még az oltás fajtája is mindegy.
Huszonkét év börtönre ítélték szerdán Ausztráliában, azt a teherautó-sofőrt, aki egy éve halálra gázolt négy rendőrt, miközben azok egy gyorshajtót igazoltattak - jelentette az AP amerikai hírügynökség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.