Az Európai Unió bíróságának ítélete egy hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat újabb állomása és Magyarországot valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Súlyos vádakkal illette nevelt fia édesapja Hadházy Ákost, amikor a gyermek még csak 4-5 éves volt: több beadványában is azt állította, hogy a politikus bántalmazta a kisfiút. A szekszárdiak közül még sokan emlékeznek a „gyerekverési” ügyre, amit szerintük csak protekcióval sikerült elsimítani. Segítségükkel sikerült felderíteni az ügy néhány megdöbbentő részletét.
Brutális teljesítménnyel mutatkozott be a nemzetközi mezőnyben Gender Tamás Junior 2021-ben, aminek meg is lett az eredménye. A mentálisan és fizikálisan is top formában lévő tehetséges magyar gokartos kamasz leszerződött a világhírű gyári csapathoz, a Parolin Racing Karthoz. Az biztos, a hatalmas rajongótáborral bíró versenyzőről még többet fogunk hallani.
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a mórahalmi férfit, aki 2020 januárjában leszúrta öccsét, majd rágyújtotta a haldokló áldozatra a házat.
Azt követően, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatot készített abból a terjedelmes, zömében Skype-interjúkból álló dokumentumhalmazból, amelyet e-mailben juttattak el a szerkesztőséghez, Deutsch Tamás levélben fordult az európai parlamenti képviselőkhöz. A fideszes politikus szerint ugyanis végérvényesen lelepleződött a Soros György amerikai pénzügyi spekuláns által finanszírozott hálózat működési mechanizmusa.
Márki-Zay Péter baloldali jelölt szombaton arról beszélt, hogy a baloldali összefogáson belül a fasisztáknak és a kommunistáknak is van képviseletük. Nem sokkal ezután persze megpróbálta letagadni saját szavait, és zavaros magyarázkodásba kezdett. Márki-Zay azonban nem először beszél a baloldali összefogáson belüli fasisztákról: korábban a Jobbikról beszélt így.
Műszaki hiba miatt lezuhant Mianmar északi részén szerda reggel a dél-kelet-ázsiai ország hadseregének egyik repülőgépe - számolt be a katonaság információs csoportja.
Gázszivárgás miatt ki kellett üríteni a Szent Imre kórház azon részlegét, ahol egy három héttel ezelőtti tűzesetben egy beteg életét vesztette. A Borsnak most egy szemtanú elmondta, hogyan élte meg, hogy hosszú időn keresztül az utcán kellett várakoznia betegtársaival.
Két brutális verekedést is videóra vettek Karancskeszin. Az egyiken egy felsős fiú ver össze egy 9 évest, míg a másikon a középkorú iskolaőr esett neki a 13 éves Dávidnak. A fiú édesanyja azonban már megbánta, hogy feljelentette az iskolaőrt, ugyanis pár nap távlatából máshogy látja az eseményeket. Elismeri, hogy fia is ludas volt a balhéban.
A világon 415 162 923 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 836 601 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.