Az áprilisi országgyűlési választáson egyszer és mindenkorra lezárhatjuk a kudarcos Gyurcsány-korszakot - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amely a lap keddi számában jelent meg.
A koronavírus-fertőzés megnövelte a stroke és a szívinfarktus kockázatát. A budapesti Tüdőközpont adatai szerint a tüdőben is maradandó elváltozásokat okozhat. Éppen ezért életveszélyes lehet, ha nem vizsgáltatjuk ki a hosszan tartó panaszainkat.
Újragondolná a jelenleg hatályos, „elavult” csendrendelet a VI. kerület önkormányzata. A lakosok egy része üdvözli a döntést, és nagyobb nyugalmat, köztisztaságot remél, az éjszakai klubok tulajdonosai pedig a végleges bezárástól tartanak. Szerintük a szigorítások a kulturális programok végét jelenthetik.
Sétálni indult a fiatal nő, ám a szerettei soha többé nem láthatták viszont. A rendőrség öt napon keresztül kereste, de már csak a holttestét találták meg.
Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró buli, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag'n'Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben. A SZIN augusztus 24-27 között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.