Hamarosan, katonai tiszteletadás mellett temetik az ukrajnai háború magyar származású hősi halottját. Kis Sándor özvegye, Mária a Borsnak elmondta, hogy a két kisfiuk, György és Jaroszláv már sejti, hogy soha többet nem látja az édesapját, ám ő ezt képtelen nekik elmondani.
Noha az uniós tagországok egészségügyi felszerelést és gyógyszert küldenek Ukrajnába és a szomszédos országokba, az ostromlott országnak sokkal több orvosi segítségre és egészségügyi felajánlásra van szüksége, köztük betegek átszállítására az uniós kórházakba - jelentette ki az egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos Brüsszelben kedden.
Felkérte Ferenc pápát az ukrán főváros polgármestere, hogy a jelenlegi körülmények ellenére látogasson el oda, mivel a jelenléte lehetővé teszi emberéletek megmentését és a béke megteremtését.
Frissen ellett a kutyája a Harkivból Magyarországra menekült, 92 éves Valentina néninek. Az idős ukrán asszony a Borsnak elmondta: a kedvence a legfőbb támasza, ezért megszakadt a szíve, amikor az országa megtámadása napján el kellett szakítania az anyaállatot az akkor egynapos kicsinyeitől.
Fontos, hogy a határ mindkét oldalán felelős kormányok legyenek annak érdekében, hogy országaink biztonságban fejlődhessenek - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Szabadkán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 174. évfordulója alkalmából szervezett központi vajdasági ünnepségen.
Nehezményezte a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy az EU vezetése nem vett tudomást a Donyeck ellen intézett ukrán rakétacsapásról - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
A március 15-i ünnepi rendezvények biztonságosan véget értek országszerte - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden este a Facebook-oldalán. Kiemelte: a miniszterelnök beszédét a Kossuth téren több százezren hallgatták.
Molnár Enikő – aki arról lett nevezetes, hogy nyilvános rendezvényeken is mamuszt visel – ezúttal a rózsaszínt találta az ünnephez leginkább illő viseletnek.
Lányával és unokáival menekült Magyarországra Kijevből Olga. Meghatódtak a vendégszeretetünkön, mint mondják, álmukban sem gondolták volna, hogy ennyi segítséget kapnak majd hazánkban.
Oroszország egy megtévesztő hadművelet részeként akár vegyi fegyvert is bevethet ukrajnai háborújában - jelentette ki a NATO főtitkára kedden Brüsszelben, kifejezve a szövetség emiatti aggodalmát.
Több ukrajnai menekültet kórházba kellett vinni egy budapesti hotelből - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kedden az MTI-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.