Egy erősen ittas, jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr rohant egy parkoló rendőrautónak pénteken Marseille-ben - a kocsiban három rendőr ült - számol be a Midi Libre.
Pénzre váltható az emberi élet? Van ára az emberi testnek? Nos, bármennyire csúnyán hangzik: igen. Van, aki pár ezresért a haláltól sem riad vissza, mások saját testük kizsákmányolásából élnek, míg a sztárok milliárdokra biztosítják magukat.
Feltörték a Népstadion melletti kerékpárpálya bringaraktárát, az ott található mintegy ötven bicikli és motor közül elvitték Nagy György sebességrekord-vadász egyedi kerékpárját.
Majd minden francia, ír és olasz előnyben részesíti a saját konyháját kínáló vendéglőket külföldön. A magyarok még idehaza sem rendelnek hazai ízeket, más országokban is a gyorséttermet keresik.
Egy hatéves kisfiú akkor is azt kérte szüleitől, hogy vigyék kungfuedzésre, amikor meg sem tudott mozdulni. A Gullien–Barré-szindrómától lebénult Ákos óriási erőt merített a sport szeretetéből, szépen gyógyul, orvosai szerint teljesen felépül.
Magyarország is kapott a kólibaktériummal szennyezett uborkából, amely a gyanú szerint Németországban eddig tíz halálos áldozatot eredményező hasmenésjárványt indított el.
Két levél is napvilágot látott egy szélsőjobboldali internetes portálon, ezeket állítólag a romagyilkosságok elsőrendű vádlottja, K. Árpád írta a börtönben. A levélben a titkosszolgálatok és a „spiclinek” titulált vádlott,...
Végre megtalálta a párját a ValóVilág-győztes okostojás, de korántsem biztos, hogy az arával osztozik vagyonán. Családja ugyanis szeretne jogi biztosítékot, hogy a lány ne csapolhassa meg a fiú pénzét.
A cuki videók kategóriájában tarol a neten az a 3-4 éves amerikai kisfiú, aki a kaliforniai állatkertben összebarátkozott az egyik vidrával és versenyt fut vele.
Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A Magyar Köztársaság 2000 és 2005 közötti államfője élete utolsó időszakában is aktívan részt vett a közéletben.
Három hete börtönben sínylődik egy rendőr, akinek a vétke mindössze annyi, hogy amikor a természet szólította, véletlenül az elnök mosdójába ugrott be dolgát végezni.
A tartálykocsi alatt fekvő ember maradványait a környékbeli kertekből szedték össze – mesélték a tatabányaiak a távirati irodának annak a robbanásnak a helyszínén, mely egy tartálykocsi szerelése közben következett be.
Megtörve, könnyek között nézte a férj, amint kiemelik a víztározóból felesége autóját. A nején kívül még öten (annak testvérei, édesanyja és unokahúga) ültek a járműben – mind meghaltak.
Macskamentés közben megfenyegette egy biztonsági őr Gergely Enikőt, a Macskavilág Alapítvány önkéntesét. A beígért verés azonban elmaradt, sőt a végén az őr könyörgött bocsánatért.
Visszavonhatatlanul kitört a nyár. A lányokon a ruhák egyre lengébbek és rövidebbek. De beszélhetünk- e még egységes nyári divatról? Vagy ma már minden felvehető, amit a lányok, asszonyok az elmúlt négy-öt évtizedben viseltek?
Visszavonhatatlanul kitört a nyár. A lányokon a ruhák egyre lengébbek és rövidebbek. De beszélhetünk- e még egységes nyári divatról? Vagy ma már minden felvehető, amit a lányok, asszonyok az elmúlt négy-öt évtizedben viseltek?
A világon nagyüzemben folynak olyan kutatások, amelyek a Star Trek filmből ismert technológiákat igyekeznek kifejleszteni. Egy kínai fizikus most döbbenetes eredményéről számolt be: tárgyakat tud fölszippantani valamiféle sugárnyalábbal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.