Botrány: bénázó mentősök miatt halt meg a csecsemő

mentősök
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 22. 15:00
Hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában egy három hónapos kislány halála. A gyerek a mentőszolgálat felkészületlensége miatt halt meg. A gyászoló szülők perelni akarnak.
Bors

Meg lehetett volna menteni a három hónapos Bella Hellings életét, ha a mentősök időben kiérnek a helyszínre – írja a Daily Mail. Azonban a kórházi kocsit vezető szakemberek annyira sokáig bénáztak az úton, hogy a kislány meghalt mire megérkeztek hozzá. Az eset vélhetően nem marad majd következmények nélkül.

A kislányhoz édesanyja hívta a mentőket, mikor a gyerek légzése egy heves köhögőroham következtében leállt. Az autó azonnal el is indult, azonban az eredetileg nyolcperces út során a mentősök kétszer eltévedtek, egyszer pedig megálltak tankolni, így több mint fél órába telt kiérniük a gyerekhez.

Mint kiderült eközben folyamatos kapcsolatban voltak központtal, ahol tudták, hogy van egy másik, szabad kocsi a közelben, de azt inkább nem indították útnak. Ennek következtében, mikor a bénázó menőautónak végre odaértek a fuldokló kislányhoz, a csecsemő már egyáltalán nem lélegzett.

A szülők elmondása szerint a mentősök annyira jó hangulatban érkeztek meg, hogy még viccelődtek is azzal, milyen nehezen találták meg a házat és a kórházba vezető úton is csak azzal voltak elfoglalva, hogy egymást szórakoztassák. A klinikán az orvosok, már csak a gyerek halálának beálltát tudták megállapítani.

Az összetört, gyászoló szülők pert fontolgatnak, a mentőszolgálat ellen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.