Sorra rabolják ki a fideszes képviselőket

Fidesz
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 23. 10:30
Miután Tállai Andrást szerdán besurranó tolvajok lepték meg, csütörtökön ismét kiraboltak egy fideszes országgyűlési képviselőt. Ezúttal Csöbör Katalin, Alsózsolca fideszes alpolgármestere volt az áldozat.
Bors/MTI

A képviselő házába mentek be besurranó tolvajok, akik két táskáját vitték el, miközben férjével otthon tartózkodtak - számolt be a hvg.hu nyomán az MTI.

A képviselő a portál kérdésére megerősítette a hírt. Elárulta, a város közepén, a polgármesteri hivatal szomszédságában laknak, ezért többnyire a kaput sem szokták bezárni. Ezt használta ki a bűnöző, aki két táskát vitt el a házból úgy, hogy a család semmit nem vett észre.

A táskák azóta előkerültek, de csak üresen. A képviselő elmondása szerint néhány ezer forint, iratok és néhány személyes tárgy volt bennük. A rendőrök azóta találtak gyanúsítottat, Csöbör Katalin úgy tudja: egy helybeli gyerek volt a tettes.

Szerdán Tállai András belügyi államtitkár mezőkövesdi otthonába törtek be, a tettes 200-300 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott. A napilap internetes oldalára szerdán felkerült információk szerint a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és családja aludt, amikor a nyitott ablakon bemászott a tettes. Mint írták, az elkövető minden magával vitt, még egy virágvázát is ellopott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.