Aktuális

Annyira kövér volt, hogy majdnem megvakult

Bors

2013. augusztus 22. csütörtök 20:30

Kis híján elvesztette látását az brit nő, akinél túlsúlya egy ritka betegséghez vezetett. Az asszonynak választani kellett, vagy diétázni kezd, vagy örökre megvakul.

Bethan Goodhew 160 kilót nyomott, mikor súlya elkezdett komoly egészségügyi problémákat okozni számára – írja a Mirror. A fiatal nő, aki tanítóként dolgozik, egy évvel ezelőtt arra lett figyelmes, hogy órája közben elhomályosult előtte a világ és szikrázó fényeket kezdett látni.

Elmondása szerint ez az állapot órákig tartott, azonban nem vett róla tudomást, mert azt gondolta, a sok stressz okozza. Ám látása később sem jött vissza, sőt napról napra rosszabb lett. Ekkor kezdett orvostól orvosig járni. Először szemüveget kapott, ami nem segített, majd felkeresett egy neurológust. Az doktor diagnózisa pedig sokkolta.

Kiderült, túlsúlya miatt a szervezete egyre nehezebben szívja fel a folyadékot, aminek egy része az agyában halmozódott fel, az kezdte el nyomni a látóidegeit. Az orvos megmondta Goodhewnek, ha nem kezd sürgősen fogyókúrába, örökre megvakul.

A nőnek sikerült egy év alatt 70 kilótól megszabadulnia és látása is megjavult. - Rettenetes élmény volt. Nagyon megijedtem, de most visszanézve nem bánom, hogy így alakult. Kellett egy ilyen pofon ahhoz, hogy le tudjak fogyni – nyilatkozta az immár 90 kilós asszony a riportereknek.

További cikkek

Diagnózis

„Soha nem fog meggyógyulni” – Sokkoló diagnózist közöltek a 3 hetes kisfiú anyukájával

kávé

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

Ez is érdekelhet

boon.hu

Miskolci Tündérkert: bizonytalan, hogyan tovább

borsonline.hu

Feszes cicanadrágban mutatta meg tökéletesen kerek fenekét ÉNB Alexa – fotó

origo.hu

Meglátta az egyetlen üres helyet a járdán, úgy parkolt le, ahogy csak a legnagyobb profik tudnak

mandiner.hu

Kaszab Zoltán (Vasárnap): Saját bukására játszik a baloldal?

zaol.hu

Farkas Imre, az egykori Zalahús tulajdonosa: „Nem tudok elég nagy köszönetet mondani…”

origo.hu

Fizetős követésekkel újít az Instagram

nemzetisport.hu

Férfi kosár NB I: győzött a Körmend, a ZTE és a Sopron is

vg.hu

Új roncsprogrammal szabadulnak az autómatuzsálemektől

origo.hu

Meghökkentő, de igaz: a világon létezik még egy Hősök tere - galéria

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: bombameglepetés – Izland feltörölte a padlót a franciákkal!

vg.hu

Az ózonterápia is sikeres lehet a koronavírus kezelésében

origo.hu

Súlyos autóbalesetet okozott Arnold Schwarzenegger - fotók