Grillhús helyett a családját fenyegette

grillhús
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 22. 23:00
Egy késsel és húsfogó villával fenyegette meg rokonait egy 20 éves kiskunfélegyházi férfi, mert a családtagok nem voltak hajlandóak pénzt adni neki. A rendőrök elfogták.
Bors

Készpénzt követelt egy rokonától egy 20 éves kiskunfélegyházi férfi, majd miután nem kapott, fenyegetőzni kezdett. Felkapott egy húsfogó villát, majd a falba verte. Mivel ezután sem kapta meg vélt járandóságát, egy késsel fenyegette meg a rokonát - írja a police.hu.

Fotó: police.hu

A történteknél jelen lévő másik rokontól - miközben fojtogatta - szintén pénzt kért. Végül a hozzátartozóknak sikerült kidobni a házból.
  
Néhány perc múlva megjelent egy másik rokona otthonában - kezében egy bozótvágó késsel -, majd tőle is a jogosnak vélt járandóságát követelte azzal, hogy amennyiben nem kapja meg a pénzt, akkor az egész családot megöli.  

Miután a sértett közölte, hogy nincs pénze, a zsaroló távozott a lakásból úgy, hogy kivette a zárból a kulcsot, azzal kívülről bezárta az ajtót, amit ezt követően egy bozótvágó késsel többször átszúrt, majd távozott - olvasható a rendőrség honlapján.

A nyomozók rövid idő alatt elfogták a férfit, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt. F. Attila elismerte a bűncselekmények elkövetését. Az eset még novemberben történt, de a rendőrök csak most zárták le a nyomozást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.