Megkínoztak, majd halálra vertek egy 17 éves fiút Bangladesben, mert állítólag ellopott egy mobiltelefonszettet – közölte a CNN amerikai hírtelevízió az internetes oldalán. Az áldozat a negyedik 18 év alatti fiatal, akit öt hét leforgása...
Csaknem egy versenyló halálához vezetett egy állategészségügyi termék, amit a legyek távoltartásához használnak. A szerrel kezelt lónál súlyos allergiás reakció jelentkezett.
Vádat emeltek Kecskeméten egy 20 éves fiatalember ellen, aki rátámadt a rosszulléte miatt kihívott mentőkre – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.
A rendőrség elfogta Sz. Károly Róbertet, azt a férfit, aki az M3-as metrón brutálisan rátámadt egy fiatal nőre. A férfi anyja szerint a fia komoly betegséggel küzd.
Adrienn a börtönben megváltozott, leszokott a drogokról, megtért és tanulni kezdett, sikerrel felvételizett egy államilag finanszírozott szakra. Azaz a modell gyilkos az adófizetők pénzéből lesz főiskolai hallgató.
Bizarr csoportot leplezett le az ukrán rendőrség. Az egyik közösségi oldal egyik privát csoportjában ugyanis nagyjából 500 olyan képet találtak, amin fiatalok már halott emberekkel szelfiznek.
Szabadalmaztatták az első űrlift terveit. Ha valóban képes lesz az emberiség megépíteni egy ilyen óriási tornyot, akkor gyakorlatilag úgy fel lehetne fedezni az űrt, hogy fizikailag elhagynánk a bolygót.
A pár döbbenetes mocsokban hagyta élni az öt gyermeket, akik még a legalapvetőbb higiéniát sem kapták meg saját otthonukban, miközben folyamatosan éheztek.
Kilencezer lakásban – tizenhat helyszínen – továbbra sem kapcsolták vissza az áramot a hétfői vihar és esőzések után. Ennek oka, hogy az érintett, főként fővárosi épületekbe továbbra is ömlik be a víz – közölte az Elmű szóvivője.
Gondolta volna, hogy a kínaiak a Hunok fogának nevezi Magyarországot? Hinné, hogy náluk csak Halvány fazekasállvány néven hívják Litvániát? Pedig így van...
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat Zalaegerszegen az Alsóerdei Szabadidős és Ifjúsági Központot működtető művelődési ház igazgatója ellen, mert tavaly nyáron egy kidőlt sportkapu...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.