Lassan két hónapja rejtőzködik a rabolt milliókkal az rákospalotai bankrablás trükkös elkövetője, a szoknyás rablóként elhíresült fantom. Az ügyben több tanút is kihallgattak, de rendőrségnek még nincs gyanúsítottja.
Két különböző vérmésékletű vizsla, a saját fajtáján belül is – árulta el Kovács Zoltán kormánybiztos a Metropolnak, aki drótszőrű magyar vizsláit is elhozta az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra.
Sáfrány Emese élete teljesen megváltozott gyermeke születése óta, de a légtornász és párja nagyon jól veszi az akadályokat. A kisfiú is imádja, ha zajlik körülötte az élet, csak azt nem szereti, ha anyukája paradicsomot eszik.
<p>Rejtélyes holttestet találtak a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón. A hatóságok már több mint egy hete nyomoznak a személyazonossága után, a helyiek pedig azóta is találgatják, ki lehet a titokzatos halott.</p>
Kötelezővé tennék az uniós digitális Covid-igazolványt a romániai egészségügyi dolgozók számára a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején: az erről szóló törvénytervezetet hétfőn bocsátotta vitára a bukaresti szaktárca.
Áder János köztársasági elnök szerdán felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn kezdődött, a környezetvédelem témájában összehívott őszi ülésszakán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.