Kis híján végzett egy tehén a Pest megyei családapával - ezt üzeni a család a mentősöknek

mentősök
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 02. 08:30
Kritikus állapotban szállítottak kórházba egy Pest megyei férfit, akit egy tehenészetben támadott meg egy megvadult tehén. Az állat nem csak rátámadt a munkásra, de megtaposta és rá is feküdt.

Rendhagyó értesítést kapott az Országos Mentőszolgálat kedden: ugyanis egy Pest megyei településre, tehéntámadás miatt riasztották őket.

Fotó: Pexels

Egy helyi gazdaságban ugyanis minden előzmény nélkül megvadult az egyik tehén

a több mázsás állat először többször is nekirontott, majd meg is taposta a már ekkor megsérülő férfit, végül pedig rá is feküdt a magatehetetlenül földre zuhanó munkásra.

 

- Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és ellátást követően, súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba a beteget. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

 - közölte közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A Bors úgy tudja, hogy az ötven éves családapa szerencséjére a munkatársak azonnal akcióba lendültek, nem hagyták magára a súlyosan sérült férfit, és amellett, hogy azonnal értesítették a mentősöket, végig a férfi mellett maradtak. Úgy tudni, hogy a kórházat már a helyszíni ellátás közben értesítették az esetről, akik így már felkészülten várták a mentőket és az érkező beteget. 

Információink szerint a H. családot sokkolta, ami a családfővel történt, de mind a család, mind pedig a barátok bíznak a mindenki szerint erős férfi gyógyulásában.

 A férfi lánya a mentősök posztja alatt mondott köszönetet a mentőszolgálat és édesapja munkatársainak: 

- Köszönjük a sok erőt és mi is köszönjük a mentősöknek a gyors segítséget, és azoknak a munkatársainak, akik nem hagyták magára apukánkat

 - írta a férfi lánya, aki hozzátette, hogy nagyon félti édesapja életét.

Egyik ismerőse szerint az édesapának erre jó esélye is van, ugyanis a mentősök, a munkatársak és az orvosok is erőn felül harcoltak a férfi életéért. A poszthoz egy mentős is hozzászólt, aki szívhez szóló, megható szavakkal igyekezett nyugtatni a kislányt:

- Igaz, súlyosan sérült apud, hál istennek időben kiértük, mindent elkövettünk a helyszínen, és nagy esély van rá, hogy apud felépül, nagyon jó kezekbe került a kórházban is, beszóltunk, vártak minket, mindenki elkövetett mindent, és szorítunk apudnak

 - írta. Ahogyan a mentőszolgálat is szurkol a férfi gyógyulásáért: 

- Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk! 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.