Rusvai Miklós elmondta, mit kell tudni a kéz-láb-száj vírusról

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 01. 11:00
A virológus elmondta, mire kell ügyelni!
LA

Az úgynevezett kéz-láb-száj betegség terjed Magyarországon is, ezt többnyire kisgyerekek kapják el. Rusvai Miklós virológus szerint védekezni nem igazán lehet ellene, de nem is szükséges: át kell rajta esni! 

A megbetegedés nevét is adó testfelületeken jelentkeznek fájdalmas kiütések, vagyis a tenyéren és az ujjpárnákon, a talpon és a lábujjak között, a szájpadláson, az ínyen és a nyelven, de megjelenhet a farpofákon is. 

– A megbetegedést egy coxsackie vírus okozza leggyakrabban, illetve egy enterovírus is ugyanilyen tüneteket képes előidézni. A vírus okozta betegség többnyire nagyon enyhe, azért nincs ellene gyógyszer, mert viszonylag gyorsan, 4-5 nap alatt lezajlik. Gyerekeknél kis piros, viszkető kiütések megjelenésével jár, súlyos következménye nincs. Mivel nem nincs komolyabb következménye, a világ legtöbb részén nincs is ellene vakcina, Kínában van, de ott sem alkalmazzák széles körben – mondta a Borsnak Rusvai Miklós virológus, hangsúlyozva, hogy a tüneteket kell kezelni, amíg a betegséget átvészeli az illető. Addig is, a tünetek elmúlásáig ne menjünk közösségbe, iskolába, dolgozni!

– Főleg 2-3 éves kor alatt arra kell figyelni, hogy a fájdalmas kiütések miatt sokszor nem isznak eleget a kicsik és kiszáradnak – tehát a megfelelő folyadékbevitel fontos. Más következménye nem lesz a betegségnek: míg például a majomhimlőnél maradhatnak hegek a betegség lezajlása után, a kéz-láb-száj betegségnél ez sem jelentkezik.

A,Young,Man,With,Spots,On,His,Hands,From,Disease
A gyerekek és a felnőttek is elkaphatják a betegséget Fotó: Shutterstock

A szakember elmondta, egy rendkívül ragályos vírusról van szó, amely valamennyi testváladékkal ürül, azaz nyállal, orrváladékkal, széklettel és a testfelszíni hólyagok váladékával, és ahogy az a környezetbe rákerülhet például egy pohárra, kilincsre, törölközőre, akkor ezek is fertőzötté válnak.

– Nemcsak ragályos, de rendkívül ellenálló vírus, több napig életben marad a környezetben, szennyezett tárgyak felületén, nehéz ellene védekezni, és nagyon könnyű elkapni. Át kell esni a fertőzésen, ez tartós védettséggel jár. Aki ezután újra elkapja, nagyon enyhe tünetekkel, vagy tünetmentesen vészeli át a betegséget, és nagy valószínűséggel kiütései sem lesznek – mondta Rusvai, akit arról is kérdeztünk, hogy van-e arról hivatalos információ, hány beteg volt az utóbbi időben Magyarországon.

– A kéz-láb-száj betegség nem tartozik a bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségek közé, így pontos adat nincs. Ismerős orvosoktól és a médiából tájékozódva tudom csak én is, hogy az őszi periódusban több ezer fertőzött volt – zárta a virológus. 

Mi okozza a kéz-láb-száj betegséget? A kéz-láb-száj betegség okozója leggyakrabban a Coxsackie vírus A16-os típusa, amely a gyermekbénulást nem okozó enterovírusok csoportjába tartozik. Ez a kórokozó nem azonos azzal a vírussal, ami a háziállatoknál sokszor halálos száj- és körömfájásért felel. Szintén más a kéz és láb szindróma, amely a kezek és a lábak puffadását okozza. A kéz-láb-száj betegség hasonlít a bárányhimlőre, de ott a kiütések az egész testen jelentkeznek. Nagyon ritkán a Coxsackie vírus bejuthat az agyba, ahol súlyos szövődményeket, agyhártyagyulladást vagy agyvelőgyulladást is okozhat. A vírus a székletben is jelen van, ráadásul abban hetekig megmaradhat. Ezért vécéhasználat vagy pelenkacsere után alaposan kezet kell mosni.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.