Kirobbant a Borsod megyei vajdaháború. A múlt szombaton beiktatott új borsodi vajdát, Lakatos Gusztávot többen sem fogadják el, köztük a jelenlegi Borsod megyei vajda, Lakatos Attila. A botrány most ott tart, hogy Lendvai János, a vajdák szóvivője...
Olyan, mint egy brazil szappanopera - így jellemezte az egyik nyomozó Lisa Nowak űrhajós ügyét, akinek a féltékenység tette tönkre az életét és mesés karrierjét.
Az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az állami ünnepen rendezett megemlékezésen pénteken.
Egy hétig sem örülhetett felhőtlenül felavatásának Lakatos Gusztáv, újdonsült borsodi cigányvajda. Egyesek máris támadják és lemondását követelik, mondván, senki sem választotta meg.
A 42 éves asszony éppen az utcán telefonált, amikor odalépett hozzá egy nő, majd közvetlen közelről fejbe lőtte. A megrázó esetről videófelvétel is készült.
Vonat ütközött össze személygépkocsival Debrecenben, a Balmazújvárosi úton lévő vasúti átjáróban péntek délután, a balesetben a személyautó vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság...
Valóságos karneválon érezhette magát az aki tegnap a pesti utcán sétált. Óriási érdeklődés mellett zajlottak ugyanis az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjai szerte a fővárosban. Az érdeklődőket tárt kapukkal várták az országházban,...
Két oldalról, gyengéden lehelnek csókot szülei a haldokló tíz hónapos gyermek arcára. A könnyfakasztó kép mögött azonban egy felháborító bűnügy rejtőzködik.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az idei augusztus 20-i ünnepségsorozat kapcsán lapunknak kiemelte: hazánk kimagasló járványkezelésének is köszönhető, hogy ezen a hosszú hétvégén százezrek ünnepelhetnek...
A férfi házi készítésű csőbombát gyártott, amit felesége új szerelmének a kocsijára kötött. A férfi, miután észrevette, levágta a szerkezetet, és bevitte a zsarukhoz.
A Szent István Rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője. Ezúttal a matematikus Lovász Lászlónak és az orvos Vizi E. Szilveszternek adták át a kitüntetést.
Elhunyt Chuck Close, a monumentális portréiról ismert amerikai festő, képzőművész és fotós, az egyik legismertebb, legsikeresebb és legbefolyásosabb amerikai művész. Hosszú betegség után 81 évesen halt meg csütörtökön egy oceanside-i...
Megszámlálhatatlan mennyiségű programmal várják az embereket az egész országban országban az államalapítás ünnepén. Budapesten példaául hercegnőket képeznek.
Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette - fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 20-ai beszédében Csepelen pénteken.
A világjárvány idején a kultúra, a tudomány eredményei, a művészet, a kutatók munkája mutatta meg, hogy nem vesztettük el a jövő formálásának képességét. Erről Áder János beszélt pénteken az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.