Gyász

„Az égi postaládákba dobálod már a leveleket” - siratják kedvenc postásukat a csömöriek

Mongyi Nikolett

Létrehozva: 2023.02.02.

A csömöri "Nándi postás" az évek során elveszítette szeretett feleségét, majd meg kellett küzdenie egy súlyos betegséggel is, ami végül legyőzte őt. Ám ő minden tragédia ellenére segítőkész volt mindenkivel, akivel csak találkozott. A helyiek érzelmes szavakkal búcsúznak tőle.

Döbbenten állnak a helyiek Gábor Nándor postás, vagyis ahogyan mindenki emlegette „Nándi postás” halálhíre előtt. A köztiszteletben álló férfit és kiskutyáját, Ebigélt szinte minden csömöri lakos ismerte és szerette. 

gyertya gyász
 

Csömör része voltál, a mi részünk voltál!

- mondták Gábor Nándorról a helyiek. 

A 71 éves férfi postásként dolgozott Csömörön, ahol az utcákat kiskutyájával Ebigéllel együtt járta. Információink szerint Nándor évek óta súlyos beteg volt, ami miatt többször kórházban kezelték. Így volt ez Szenteste is, amikor rosszul lett, majd néhány nappal később, december 28-án hajnalban elhunyt. A helyiek szerint egy olyan embert veszítettek el, amilyenből nagyon kevés van a világon. 

Drága Nándi! Nyugodj békében! Kedves voltál végtelenül, udvarias és jóságos.. hiányzol. Nagyon sajnálom 

– írta Csilla az egyik közösségi oldalra.

Volt, akinek pályakezdésekor segített a férfi, mint egy igazi édesapa, még ha neki nem is adatott meg a saját család. 
 

Nagyon hiányzol! Drága Nándi! Köszönöm neked hogy postás éveim alatt mindig volt hozzám egy jó szavad, és támogattál! Örök hálám neked, remélem, fentről ugyanúgy boldogan nézel le ránk. A jó isten vigyázzon rád tovább! 

- írta Viktória. 

Gábor Nándort Csömörön mindenki szerette. Fotó: Facebook

Kérdésünkre többen is hasonlóképpen válaszoltak. Az emberek elmondása szerint Nándi postás mindenkit felvidított jókedvével, kedvességével és ahol tudott ott segített. A névnapokat kívülről fújta és mindenkihez volt egy jó szava. 

 

Ez a halálhír rettenetesen megrázott. Mindig megörültem, amikor találkoztunk. Nándi is egy olyan része volt Csömörnek, ami és aki nagyon fog hiányozni. Ez a hír talán felértékel sok olyan csömöri embert akik mellett naponta elmegyünk. Pedig addig lehet értékelni őket, amíg még itt vannak velünk... Isten nyugosztaljon, Nándi, az égi postaládákban is biztosan ott lesz minden pontosan és rendben, mint itt a sok éven át! 

- írták. 

A helyiek annyira szerették Nándort, hogy amikor meghalt a felesége, gyűjtést szerveztek neki. 

Mi is átmentünk hozzá, amikor szegénynek elhunyt a felesége. Kedves ember volt, de nyáron már lehetett látni rajta, hogy beteg 

- írta Péter. Úgy tudjuk, hogy Nándor nem szeretett volna hagyományos temetést, így hamvait néhány nap múlva szétszórják. 

 

Szívesen elmennék egy megemlékezésre, ha tartanának egyet neki! Illetve aggódom a kiskutyája, Ebigél miatt is, úgy tudom, hogy egy barátja befogadta, de jó lenni tudni, hogy pontosan mi lett vele. 30 éven át télen-nyáron hordta a leveleket Ebivel. Az angyalok vigyázzanak rád! 

- zárta Gyula. 

Lapunk elérte telefonon Nándor élettársát is, aki elmondta, hogy nagyon megviselték a történtek. Ugyanakkor ő csakis Nándi utolsó kívánságát tartotta szem előtt. 

Azt kérte tőlem, hogy ne legyen temetése. Nagyon sajnálom, tudom, hogy sokan szerették és ott akartak lenni a búcsúztatóján, de nekem kötelességem volt teljesíteni azt, amit utoljára kért! Az angyalok vigyázzanak rá! 

- mondta Júlia. 


 


 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei