Lélegeztetőgépre került Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt elnevezésű nemzeti konzervatív parlamenti párt vezetője, akit koronavírus-fertőzéssel szállítottak kórházba - közölte az RBK orosz gazdasági lap és az URA.ru hírportál szerdán a párthoz közel álló forrásra hivatkozva.
Kiáll testvére mellett a csepregi családi házban elhunyt kétéves Máté édesapjának nővére. Tünde a Borsnak elmondta: példás családapának tartja Jancsit, és biztos benne, hogy a férfi nem bántotta a gyereket.
Márki-Zay Péter minden nyilatkozatában a társadalmat megosztó kijelentéseket tesz, egymás ellen hangolja az embereket. A Mediaworks Hírcentruma ezúttal a baloldal miniszterelnök-jelöltjének vidéki embereket becsmérlő mondatait vette sorra. Ezekből kiderül, hogy Márki-Zay szerint minden vidéki „tudatlan, ostoba, bunkó", csak ő és a vele egyetértők jelentenek kivételt.
Másfél órán keresztül harcoltak a vízirendőrök egy Dunába zuhant nő életéért. Tubak Dávidnak és kollégájának csupán pillanatok alatt kellett döntenie. A hősöknek végül elképesztő csapatmunkával sikerült az újraélesztés.
Rendszeresen bántalmazott nőket a fiatal exét megvakított Gyöngyösi Attila. Mint a Bors megírta, a férfi nem tudta elviselni, hogy Gabriella kiadta az útját, ezért mindkét szemét kitépte a 22 éves nő kemecsei otthona előtt, majd elmenekült a településről. A rendőrség hajtóvadászatot indított ellene.
Brutális rablógyilkosság színhelye volt a Kőbányai út 22. számú óriási bérház. A 150 családnak otthont adó épületre és az abban uralkodó vadnyugati állapotokra a Metropol már korábban felhívta a figyelmet. A korábbi tűzesetek után most bekövetkezett a legrosszabb. A lakók rettegnek, miután a baloldali városvezetés akaratuk ellenére hajléktalanokat költöztetett az épületbe.
Vastag Tamás Lajos királyt, az Erzsébet musical címszereplője férjét és szerelmét alakítja az Ég Tartja a Földet, Erzsébet a szerelem szentje című produkcióban, amelyre javában folynak a próbák az április 8-i Erkel Színházi bemutatóra. Az énekes-előadóművész, két gyermekes apukával egy próba után beszélgettünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.