Kis híján tragédiába torkollt egy gyorsulási verseny az Egyesült Államokban. Az egyik versenyző ugyanis már 320 kilométer/órával száguldott, amikor kiesett a kormány a helyéről.
Gigaberuházásokban foglalkoztatná a munkanélkülieket a kormány. A munkásokat volt nyugdíjas rendőrök irányítanák, a dolgozókat pedig konténervárosokban helyeznék el.
Õrizetbe vett a rendőrség két tizenhét éves fiatalt egy Szekszárd környéki gyermekotthonból, mert a gyanú szerint fajtalanságra kényszerítettek egy fiatalkorú fiút. Az ügyben további tanúkat és gyanúsítottakat hallgatnak ki.
Hatalmas széllökésekkel, heves zivatarokkal, néhol jégesővel érkezett meg a hidegfront a Kárpát-medencébe csütörtök este. Az <a href=http://www.idokep.hu/hirek/menetrend-szerinti-lehules-hidegfront class=redu>Időképen</a> olvasható beszámolók...
Brutális megszorítások várnak a görög lakosságra. Az államcsőd szélére került országban számtalan új adót vezetnek be, lesz ügyvédadó és szolidaritási adó, a nyugdíjakat pedig megvágják. Gigantikus leépítések is várhatók.
Erős, 7,4-es fokozatú földrengés rázta meg Alaszka térségét, a hatóságok szökőárriadót hirdettek magyar idő szerint pénteken hajnalban. Áldozatokról és sérültekről egyelőre nincs hír.
Ébredezik az altatásból Mária, a nagymama, aki mögött unokája szörnyethalt Szeghalomnál. A rendőrség nem ad magyarázatot a balesetre, Mária férje maga utazott a tragédia színhelyére.
Berágott egy amerikai Porsche-tulajdonos, amiért motorikus problémája lett a 100 ezer dolláros (19 millió Ft) sportkocsijának, ezért egy lövészklub 140 tagjával szitává lövette az ezüstmetál 911-es modellt.
Michelle Obama karjában ordított, férjénél azonban egy pillanat alatt megnyugodott egy csecsemő, akit a múlt heti, washingtoni piknik idején szerettek volna lefényképezni az elnöki házaspárral.
Hiába kért bocsánatot Marian Cozma családjától Raffael Sándor és Németh Győző, a bíróság mindkettôjüket életfogytig tartó fegyházra ítélte, leghamarabb 30 év múlva szabadulhatnak. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évet kapott.
Eltűnés miatt keresi a Szentesi Rendőrkapitányság Orbán Mihály 16 éves szentesi lakost, aki a helyi gyermekotthonból távozott ismeretlen helyre a közelmúltban.
Egy buliból tartott hazafelé öt szerb fiatalember, amikor balesetet szenvedtek. Csak egy férfi, a BMW 28 esztendős sofőrje élte túl a szerencsétlenséget.
Félpályás útlezárással járó tüntetést terveznek az M70-es autóút menti települések, hogy a halálútnak tartott pályát szélesítsék ki kétszer kétsávossá. A helyiek intézkedést követelnek, az utolsó csepp a Csörnyeföld határában...
Forró nyári napokon mi más olthatná jobban a szomjat, mint egy hosszúlépés, esetleg egy kis- vagy nagyfröccs, netán a lórúgásnak beillő Krúdy-fröccs. Lapunk körképéből kiderül, hogy mennyire népszerű manapság ez a sokak által kedvelt ital.
Kiélezett sakkjátszmát folytat a NATO-val Moammer Kadhafi. A líbiai vezér ellen lassan két hónapja tart a szövetségi offenzíva, de haderejét máig nem tudták megtörni a sorozatos bombázásokkal sem.
Megtámadott egy hajléktalant és több fiatalt Keszthely sétálóutcáján két rabló. Egyikük még fiatalkorú. Nyakláncokat és táskákat vittek el az áldozatoktól.
Borzalmas vége lett egy frissen kötött házasságnak: a menyasszony meghalt, a vőlegény súlyos sérülésekkel került kórházba, miután elcsattant az első csók.
Az autósok lezárásokra, a tömegközlekedéssel utazók pedig korlátozásokra számíthatnak Budapesten csütörtök és vasárnap között a magyar soros EU-elnökség hivatalos záró rendezvénye, a háromnapos Duna parti miatt - közölte a Hungarofest.
A Déli-sarkról indulhatott élelmet vadászni, ám Új-Zélandon kötött ki egy fiatal császárpingvin. Több mint hatezer kilométerrel sodródott el társaitól.
Minden bolgár rendőrtanoncnak intelligenciatesztet kell írnia, ez alapján döntik el, hogy felvételt nyer-e az akadémiára. Az alsó, szolgálatra még alkalmas határt George W. Bush értelmi szintjénél, 75 pontnál húzták meg.
A huszonnyolc éves Matt Stutzman karok nélkül született, de szinte bármire képes lábfejével: profi paralimpikon íjász és emellett autószerelőként dolgozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.