A New York-i nő éppen nyaralására autózott, amikor egy kisebb koccanás áldozatául esett. A másik sofőr természetesen szó nélkül elhajtott, mire a rendőrök kiérkeztek - írja a New York Daily News.
A nő hívta a rendőröket, ahogy kell, itt indult a vígjátékba - neki inkább rémálomba - torkolló sztori. A helyszínre érkező hivatalos személyek felvettek minden információt a baleset körülményeiről, közben pedig lefuttatták a nő nevét a bűnügyi adatbázisban is, ami azt mutatta, egy 2009-es elfogatóparancs van érvényben ellene, méghozzá csalás miatt.
A kikerekedett szemekkel bámuló nő szerint viszont azt is látniuk kellett volna, hogy három éves büntetéséből egyet leült, miután szabadon engedték, szóval megfizette tartozását a társadalomnak.
A rendőrök ezt viszont valószínűleg nem látták, mert bevitték és három napig fogva is tartották. Neki azt mondták, hétvége van, úgyhogy nem tudják leellenőrizni a sztoriját, miszerint a régi parancs már nem érvényes.
Amikor hétfőn kiderült az igazság, egy tiszt csak annyit mondott neki: “Bocs, hogy elrontottuk a hétvégédet.” Korábban bíróságra, meg mindenféle hivatalos emberre hivatkoztak, ehhez képest három napi fogvatartás után minden ilyesmi nélkül szabadon engedték.
A nő azóta bölcsen mindenhova magával viszi a papírt, ami korábbi büntetését igazolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.