Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen, vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek.
A világjárványt okozó koronavírus eredetének kutatása év eleje óta zajlik, s úgy néz ki, meg is találták a bizonyítékot arra, honnan terjedt el a vírus. Az Egészségügyi Világszervezet hamarosan kiadja az összegző jelentést.
Már közel 9 millió forint adományt összegyűjtöttek annak a 6 éves kislánynak, aki árván maradt, miután a koronavírus elragadta a szüleit. Az adománygyűjtést több híresség segíti, köztük Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes énekese is.
Több ország is felfüggesztette az oltást az AstraZeneca oltóanyaggal, miután nagy port kavart az a hír, hogy köze lehet több trombózisos halálesethez. A szakember azonban nem sok esélyt lát rá, hogy a problémás eseteket valóban az oltás...
A San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem, az Arizonai Egyetem és az Illumina cég kutatói molekuláris kormeghatározási eszközökkel és járványügyi szimulációkkal jutottak erre a következtetésre.
Szétszakad és teljesen összeomlik a koronavírus bizonyos ultrahang hullám felett, ám az még további kutatást igényel, hogyan lehet ez az emberiség segítségére.
A koronavírus harmadik hulláma nagy terhet ró a hazai egészségügyre, ráadásul az új hullám a gyerekeket sem kíméli. A Semmelweis Egyetem azokat a gyerekeket várják a long COVID osztályra, akiknél a vírusfertőzés után 6-8 héttel is fennálnak...
A román hatóságok versenyt futnak a járvánnyal: naponta tesznek ígéretet a koronavírusos betegeknek elkülönített intenzív terápiás helyek számának növelésére, de amint sikerül tíz-húsz ággyal bővíteniük a kapacitást, azonnal megtelnek...
Teljesen megbolondult az időjárás, reggelre az ország több részén is havazott. De ezzel még nincs vége, nemsokára villámlással, viharos széllel és jégesővel csap le a zivatar.
Jelenleg 1 millió 478 ezer Magyarországon a beoltottak száma, ami igen szép eredmény, ám a járvány harmadik hulláma egyelőre nem enged szorításából. Orbán Viktor szerint 2,5 millió ember beoltását követően megkezdődhet a várva várt újraindítás.
A jelenleg koronavírussal kórházban ápoltaknál a betegség lefolyása súlyosabb, és a betegek hamarabb kerülnek intenzív osztályra, mint korábban. Ezen túlmenően az is megfigyelhető, hogy egyre több fiatal szorul intenzív kezelésre.
Három gyermeke és férje gyászolja a fiatal magyarbánhegyesi édesanyát, akit megfertőzött és magával ragadott a koronavírus. A fiatal nő a fertőzés elleni harcban a végsőkig kitartott, de szervezete nem tudta legyőzni a kórt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.