rendőrség

Azzal védekezett a nógrádszakáli pedofil, hogy ha nincs szex, akkor szerinte bűncselekmény sincs

kiskorú
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 16. 11:35
Mondanunk sem kell, a zsaruk nem egészen úgy gondolkodtak a jogszabályokról, ahogy a kamaszlányokra vadászó férfi.

Egészen döbbenetes kijelentést tett kihallgatásán egy nógrádszakáli férfi, akit a rendőrök azért fogtak el, mert kiskorúakra vadászott a neten. A férfi álprofil mögé bújva ismerkedett meg egy 14 éves lánnyal, majd hamarosan elkezdte behálózni őt: beszélgetéseik szexuális tartalmúvá váltak, majd a férfi felajánlotta, hogy cseréljenek meztelen képeket. 

A hatóságok ellen persze az álprofil nem jelenthetett védelmet: 2020. április 29-én reggel a saját otthonában fogták el a férfit, aki ezt követően mindent beismert. Elmondta, megbánta tettét, ugyanakkor hangsúlyozta: nem tudta, hogy bűncselekményt követ el. Azt hitte ugyanis, hogy csak az törvénytelen, ha szexuális kapcsolatot is létesít a kiskorúval.

Mondanunk sem kell, ez koránt sem így van. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait pedig a napokban átadta az ügyészségnek – számolt be az ügy fejleményeiről a Police.hu oldala.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.