A sofőr Szekszárd felől érkezett a Bogyiszlói lehajtóhoz, amikor ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd átszakította a szalagkorlátot.
A napokban igazolták elsőként, hogy újszülötteknél is kimutathatók a koronavírus legyőzéséhez szükséges ellenanyagok, ha az édesanyát beoltják. Bár a hír örömteli, továbbra is vannak érvek, amik ellene szólnak.
A regisztrált időseknek már több mint a fele megkapta a védőoltást - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a pénteki...
A rendőrség továbbra is érvényt szerez a hatályos jogszabályoknak, vagyis fellép a korlátozások megszegői, a gyűlések szervezői és résztvevői ellen - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány...
Az egészségügy rendkívül feszített tempóban áll helyt, hisz a koronavírus-járvány harmadik hulláma továbbra sem csitul Magyarországon. Éppen ezért még legalább egy hétig biztosan fennmaradnak a két hete bevezetett szigorú korlátozó...
Társkereső oldalakon szedik áldozataikat a csalók. A feltűnően csinos hölgyek fényképével regisztrált profilok mögött levő bűnözők találkozót ígérnek a szerelemre éhes férfiaknak, ám amikor megkapják a kért „útiköltséget”,...
A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben,...
Még javában benne vagyunk a koronavírus harmadik hullámában, ám az oltásoknak hála, már látszik a fény az alagút végén. Éppen ezért gőzerővel zajlik a védettségi igazolványok kiszállítása is, hisz fontos, hogy a jövőben bárki,...
Ingyenesen letölthető tervrajzokkal segítik az építkező családokat, jelenleg negyven mintaterv közül lehet választani - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai azonosították azt az autóst, aki március 12-én este kidöntötte a kiskörúton az út és a járda közötti korlátot.
A rettegett 9-es buszon utazott haza egy anyuka csemetéivel, amikor egy drogos elővette kését és rájuk támadt. Történetét azok után osztotta meg velünk hogy, megírtuk: cikkeink hatására járőrök vigyáznak majd majd az utasokra.
Kedvence a haltepertô és a dunai halászlé, leginkább a Mosoni-Duna varázsolja el, és bár a méhészet a szenvedélye, a horgászásra is több idôt szeretne szakítani Nagy István, az Agrárminisztérium minisztere, aki a halak napja alkalmából...
Kerekesszékkel járja a túraútvonalakat Berkes Gergő, aki azt térképezi fel, hogy különböző kirándulóhelyek mennyire vannak akadálymentesítve. A megfelelő helyeket megjelöli matricával, térképre viszi és feltölti egy mindenki számára...
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette be a legfrissebb döntéseket. Kiemelte, akkor lehet megkezdeni a nyitást, ha 2,5 millió embert sikerül beoltani.
A világon 121 746 176 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 690 834, a gyógyultaké 68 965 136 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.