Covidosnak hitték a kilencéves kisfiút, kiderült, halálos betegséggel küzd

Covidosnak hitték a kilencéves kisfiút, kiderült, halálos betegséggel küzd

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 16. 09:00
A szülők szinte sokkot kaptak, amikor kiderült, mi a baja gyermeküknek.
Bors

Derült égből villámcsapásként érte a szülőket és kilencéves gyermeküket a lesújtó hír. Mindannyian azt hitték, hogy hosszú-covid okozza az angliai Ellesmere Port településén élő Freddie Wollard panaszait, ám a legrosszabb félelmük vált valóra, amikor a rák egy ritka formáját fedezték fel nála.

A fiatal fiút a barátai társaságkedvelőnek és népszerűnek ismerték meg, ám idén januárban megváltozott, miután Wilms-daganattal diagnosztizálták.

– Az ember nem számít rá. Ez az a dolog, amit a hírekben látsz, de amíg nem történik meg veled, azt hiszen, nem érint téged. Ez abszolút összetört minket. Freddie nehéz korban van. Folyton azt kérdezi, hogy miért ő. Tudja, hogy valami komoly baj van vele, de nem tudja felfogni, hogy miért pont vele történik ez – mondta a kisfiú édesapja, Max a Liverpool Echo oldalának.

Márciusban kapott Freddie lehetőséget arra, hogy megműtsék. Eltávolították a daganatát, majd intenzív sugárterápián esett át. Freddie állapota jónak ígérkezik, de még több hónapig tartó kemoterápiás kezelés vár rá. Édesapja hihetetlenül büszke arra, ahogyan a fia megbirkózott a megpróbáltatásaival, amikkel szembe kellett néznie.

– Ő egy nagyon társaságkedvelő, népszerű fiú, aki mindig minden barátjának örömet szeretne szerezni – tette hozzá meghatottan.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.