Két emberrel végzett, másik kettőt súlyosan megsebesített 2000. július 4-én Budapesten, egy Teréz körúti gyorsétteremben a személyiségzavaros Bódi Zsolt.
Magyarország jelenleg a második helyen áll átoltottság tekintetében az Európai Unióban, és az első, ahol újraindulhat az élet. Mindez a kormány gyors vakcinabeszerzésének, a hatékony oltási programnak és a korlátozások következetes,...
Hónapokon keresztül küzdött az életéért Barta Sylvia tavaly tavasszal, amikor elkapta a koronavírust. A TV2 időjósa azóta teljesen felépült a betegségből, de a futás is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy visszakapja régi önmagát.
Új őrület hódít a fiatalok körében. A „kulikitaka-challenge" lényege, hogy egy adott koreográfiára rémisztgetik az állatokat, elsősorban a teheneket. Az életveszélyes hóbort már halálos áldozatot is követelt.
<p lang="hu-HU">
Sajtételek emlegetésekor legtöbbünknek a négysajtos pizza jut eszünkbe. Nem is gondolnánk, mennyi mindent készíthetünk sajttal, sajtból. Buday Péterrel most kisajtoltunk néhány ötletet.
Hamarosan, amint az oltások száma eléri az ötmilliót, jelentős enyhítések következnek – jelentette be péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. Ezek között szerepel pl., hogy nem kell tovább maszkot viselni a közterületeken, megszűnik...
Kiugrott a hetedik emeleti lakása ablakából és az elő- tetőre csapódott egy hetven év körüli férfi a kispesti Jókai utcában péntek reggel. János bácsi holttestét a takarítónő találta meg.
Orbán Viktor miniszterelnök a költségvetési vita pénteki parlamenti zárása kapcsán a Kossuth rádióban adott interjúban elmondta, az ellenzék már a következő évi választásra készülve fejti ki a véleményét.
Újabb fontos eredménye van a sikeres oltási kampánynak, a román hatóságok zöld kategóriába sorolták Magyarországot - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán péntek este.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.