A kormányrendelet egyértelműen fogalmaz azokról a helyekről, amiket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, mint például az éttermek belső területei, vagy az állatkert.
Sokan vannak, akik hiába szeretnék lakásukat szép növényekkel, virágokkal, futókkal feldobni, de eddig bármit vettek, mind elpusztult. Pedig igenis léteznek olyan fajták, amelyek minimális gondozást igényelnek.
Lezuhant az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő drótkötélpályás felvonó egyik fülkéje vasárnap, a balesetben legfrissebb értesülések szerint legalább kilencen életüket vesztették - közölték az olasz hatóságok.
A koronavírus-világjárvány alaposan felforgatta az életünket, új helyzetekhez kellett alkalmazkodni, olyanokkal, amikkel eddig nem is találkoztunk. Sok hosszú távú következménye van a pandémiának, többek közt kapcsolatok mentek tönkre.
A legtöbben jót mosolygunk, ha szóba kerül a Loch Ness-i szörny, vagy éppen a Yeti, pedig még szakértők, kutatók is vannak szép számmal, akik arra tették fel az életüket, hogy ezeket a misztikus lényeket megtalálják. Könnyen lehet, hogy...
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss vizsgálati eredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak...
Troy Campbell kanadai vlogger a feleségével száguldott az autópályán a kórház felé, és bár már csak tíz percnyire voltak a céltól, mindketten tudták, hogy nem fognak odaérni.
Százkilenc évesen egy idősek otthonában szombat este elhunyt Robert Marchand, a világ legidősebb kerékpárversenyzője, aki még 2017-ben is rekordokat döntött korosztályában - adta hírül a France-3 tévécsatorna.
A Semmelweis Egyetem rektora a világjárvány kezdete óta mindig őszintén válaszol az embereket legjobban érdeklő kérdésekre. Most arról is beszélt, lesz-e negyedik hullám.
Nem mindig kell ahhoz hosszú órákat utazni, hogy az ember világot lásson. Van az úgy, hogy egy-egy illat, egy-egy íz szinte magával röpíti az embert egy idegen országba…
Évről évre felbukkan az interneten egy hír – általában tavasszal, a kerti munkák kezdetén –, hogy új törvény született, és mostantól tilos hétvégente hangzavarral járó munkákat végezni. Nézzük, mi igaz ebből!
A német ADAC Autóklub minden évben közzéteszi a meghibásodási statisztikákat, melyet egész évben a német közutakon üzemeltetett sárga angyalaik rögzítenek.
Szombaton este tizenegy órakor érkezett a jelzés, hogy kigyulladt egy négyemeletes társasház egyik lakása Vácott, a Rádi úton. A magasföldszinti lakáshoz tizennégy tűzoltó vonult ki összesen négy járművel.
Lassan ideje felkészülni azokra a hónapokra, amikor kevesebb ruha takarja a testet, de ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor le kellene mondani a finom falatokról.
Pünkösdhétfőtől 10 részes hangjáték-sorozat idézi fel az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus történelmi eseményeit. A reménység oszlopa az idén szeptember 5-12.közötti 52.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.