Áder János elmondta, Magyarország a „rokon fájdalom” miatt és a nemzetközi jog iránti elkötelezettség okán határozottan kiáll Ukrajna szuverenitása mellett.
Alighogy Tokióban véget értek az ötkarikás játékok, szeptember elején már Budapest fogadja öt kontinens látogatóit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK).
Minden támogatás fontos ebben a nehéz időszakban, amikor a családok az iskolakezdésre készülnek, közölte a Fiatal Családosok Klubja. Az egyik segítség az, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlék ma, illetve a bankszámlákra egy-két...
Egy 20 éves vőlegény néhány órával az esküvője előtt vesztette életét, mikor az őt szállító autó egy oszlopnak csapódott. Menyasszonya abban a templomban búcsúzott el szerelmétől, ahol egybe kellett volna kelniük.
Fiatal szerelmespár veszítette életét egy vonatbalesetben a nemzeti ünnepen. Zalán és Alexandra még posztolt egy közös képet a Facebookra egy festői bányató mellől, majd autóba ültek, és nem sokkal később egy debreceni vasúti átjárótól...
Kiss Béla a hazai bûnügyi történet első sorozatgyilkosa. Neve 1917-ben bejárta a világot, ám rémtettei annyira szörnyűek, hogy még ma is feltűnnek külföldi krimikben, rendôrségi cikkekben, filmekben. Kisst soha nem ítélték el, élete...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.