A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) tűzoltódoktor-szolgálatának két munkatársa sérült meg hétfő délben Budapesten: autójuk a Rákóczi úton borult fel – tájékoztatta az FKI szóvivője az MTI-t.
A tengerek mélye rengeteg titkot rejt, és megannyi kincset is. Az évszázadok során elsüllyedt hajók többségét még mindig nem találták meg, nem csoda, hogy a mélytengeri aranyvadászat még mindig sok embert csábít. Többek között magyarokat is.
Idén ment volna iskolába az a kisfiú, aki információink szerint egy autóbalesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a debreceni klinikán agyhalottnak nyilvánították.
Egy hihetetlenül cuki fotósorozat bizonyítja: a házikedvencek egy idő után nem csak hogy megértik gazdáikat, hanem teljesen átlényegülnek, és egyre inkább hasonlítanak hozzájuk.
Különös történet kötődik a főváros legrövidebb dunai hídjához. Az utolsó szegecsét Ferenc József császár ütötte be 1986-ban. A szegecsnek azóta lába kélt.
Korábban anorexiás volt, ma azonban gasztrobloggerként tízezrek követik. A 20 éves lány bebizonyította: bármikor le lehet győzni a betegséget, és visszatalálni önmagunkhoz.
A Szegedi Vadasparkban július 30-án született meg a kis ajándékcsomag, a bébifóka. Mivel rendkívül nagy népszerűségnek örvend a kis jövevény, névadó pályázatot hirdettek, melyre sokan el is küldték javaslataikat. Végre kiválasztották a megfelelőt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.