Megszűnik néhány megszokott adó – új csatornákat kapunk

Megszűnik néhány megszokott adó – új csatornákat kapunk

változás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 08. 18:00
Bors

Jelentős változásra lehettek figyelmesek azok, akik a hét közepétől a te­levízió távkapcsolójával szörföztek a csatornák között. A ha­zai kínálat ugyanis bő egy hét alatt annyit változott, hogy talán elsőre fel sem tűnik, hány megszokott tévé tűnt el, és mennyi érkezett a helyükre. Kezdjük a távozókkal: a VIVA TV esete különleges, ugyanis teljesen meg is szűnt a társaság, az adás már hónap elejétől nem fogható.

A zenei csatornával együtt eltűnt a Comedy Central Extra, az AXN White és az AXN Black. A Disney Junior pedig már csak október 12-ig látható, s a The Walt Disney Company is megszűnik az egészen kicsik nagy bánatára. A VIVA helyét a Magyar MTV vette át, ahol több lesz a hazai dal, a felhőtlen szórakozásra vágyókat pedig ezentúl a Co­medy Central Family nevetteti majd. A csatornán teljes műsoridőben magyar nyelvű szitkomok mennek majd – premie­rek és klasszikusok egyaránt.

A premierek közül kettő ígérkezik igazán iz­galmasnak: A Halhatatlan sorozat és a Simon’s Cat animációs vígjáték. Szintén új jelentkező a nézettségért folytatott harcban a Sony Max és a Sony Movie Channel az XN csatornák helyén. A Sony új csatornái szinte minden szolgáltatónál elérhetők, a UPC egyes csomagjaiban november 5-ig ráadásul kódolatlanul, vagyis ingyen. A Maxon lesz pár régi ismerős arc, mint a Szex és New York szereplői  vagy a Jóbarátok csapata. Saját gyártású műsorként pedig itt lesz látható Lakatos Márk Stíluspárbajának második évada, az Exek az édenben, a Lakástalk-show Lovász Lacival és az Ádám keresi Évát is.

A Movie-n értelemszerűen filmek mennek majd, eddig azt lehet tudni, hogy a Men in Black, a Jumanji és a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? címû mozikat biztos leadják majd. Ugyan nem új csatorna, viszont jó hír, hogy október 31-én 12 óráig az AMC ingyenes bónuszcsatornaként érhető el a Telekom bizonyos csomagjaiban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.