Összesen 71 ember lelte halálát abban a csempészjárműben, amelyet csütörtökön fedeztek fel az osztrák A4-es autópálya egyik leállósávjában - közölte pénteken az osztrák belügyminisztérium. Eddig három embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban.
Egy egész napos ügyelet végén segítette világra a 25 hetesen született Vivient a Jahn Ferenc kórház nőgyógyásza, alig 40 másodperc alatt végezték el a beavatkozást. A 24. hétig még vetélésnek számít a koraszülés. De vajon mikor kezdődik az élet?
Közel száz motoros tartott megemlékezést szerda este a Kerepesi úton annál a fánál, ahol egy nappal korábban halálos baleset ért egy fiatal nőt.
Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető és a Jó estét nyár, jó estét szerelem szerzője - közölte a Vígszínház csütörtökön az MTI-vel.
Több különös pontja is van az esetnek: a legérdekesebb talán, hogy az áldozatról sokáig azt hitték, hogy a tévés húga - csak a közelmúltban derült ki, hogy valójában a lánya.
Már ha nincs nagyon sok pénze. Mi töredelmesen bevalljuk, szeretnénk olyan helyen lakni, ahol elérhető ez a fajta luxus. Szét is néztünk a fővárosi albérlet piacon, mik a lehetőségek. De gyanús, hogy kevesek vagyunk az álom eléréséhez.
A páváskodó férfi egy éjszakai klubban keltette a feszültséget, még azután is, hogy kivezették az épületből. Ott aztán egy nő gyakorlatilag három mozdulattal ártalmatlanná tette.
A következő bő 3000 évet kellene börtönben töltenie James Holmesnak. Ha ez nem volna elég, még tizenkétszeres életfogytot is kapott. Nem biztos, hogy mindet leüli...
A férfinek 2006-ban azt mondták, hónapjai vannak csak hátra. Ám azóta eltelt kilenc év, ő bejárta a világot és esze ágában sincs itthagyni a földi létet.
Az egyetemek, főiskolák már kötelezik tanulóikat bankszámlaszám megadására, sokan értetlenül fogadják, pedig ez manapság már nélkülözhetetlen az ösztöndíjak, a diákhitelek és egyéb pénzügyi tranzakciók lebonyolításához. Gyermekünk...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.