Nem akadt párja a magyar mentőkutyának

Nem akadt párja a magyar mentőkutyának

mentőkutya
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 08. 12:00
R. K.

Nagyszerű sikert ért el nemrég egy magyar romkereső kutya az ausztriai mentőkutya-világbajnokságon. Zen, a 4 éves belga juhász kan néhány hónapos kora óta kis túlzással együtt lélegzik kiképzőjével, Belényi Beával. A közös munkának pedig most meglett az eredménye.

– Zennel két kategóriában kellett helyt állnunk. Az egyik a pályamunka volt, amelyben azt pontozták, hogy mennyire irányíthatóak a versenyzők – számolt be a Borsnak Bea, aki a kutyakiképzés mellett korábban farkasokkal is dolgozott az osztrákoknál. – A másik a romkeresés, vagy más néven a szimatmunka volt. Zennek egy megrendezett, földrengés utáni szituációban kellett megtalálnia a sérült embere­ket, majd addig ugatnia, amíg oda nem érek hozzá. Utóbbiban a zsűrit is lenyűgözte, romkeresésben nem akadt párja a vébén – büszkélkedett a kiképzője.

Zen pályamunkájába némi hiba csúszott, de összességében így is dobogóra állhatott.

– Nem számítottam rá, hogy végül ezüstérmet szerzünk. Rettentően boldog voltam, Zen is majd kicsattant az örömtől a pódiumon – mesélte Bea.

A kutyus nagyjából öt évig még biztosan aktív lesz, de nemcsak keresőkutyaként, hanem terápiás ebként is. A cél, hogy megszerezze a nemzetközi bevethetőségi vizsgát, így másik négy magyar társával együtt őt is bármikor segítségül hívhatják majd a világ bármely pontjára.

Hős elődök

Országosan ismert német juhász mentőkutya volt a miskolci Mancs (1994–2006), aki több nagy külföldi földrengés után is segédkezett a sérültek, áldozatok felkutatásában. Még életében, 2004 decemberében szobrot kapott Miskolc belvárosában, a Szinva patak partján. Könyv- és tévésorozathős is lett Kántor (1953–1964), a szintén német juhász rendőreb. A magyar bűnüldözés történetének legeredményesebb nyomozókutyája volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.