Ül az ember a dugóban, halálra idegeskedi magát, miközben a munkahelyére, a gyerekért, egy megbeszélésre igyekszik eljutni. És közben néha arra gondol, ki lehetett az az őrült, akinek először jutott eszébe, hogy autót vegyen magának ebben a városban.
Elképesztő állapotok uralkodnak a Kőbányai út 22. számú épületében, mióta Karácsony Gergely és Pikó András beköltöztette a hajléktalanokat. A főváros kezelésében lévő épületben mocsok és rendszeres randalírozás keseríti meg...
„Ne félj kisfiam itt vagyok” feliratú, házilag barkácsolt táblácskájával álldogál egy férfi minden szerdán Pécelen, lezárva akciójával a városka főútját. Az elkeseredett édesapa így üzen gyermekének akit nem engedik, hogy lásson....
Nem először tört ki hatalmas perpatvar a lakóközösség parkjában. Folyamatosan gondok adódnak a gyerekek és a kutyasétáltatók között. Ezúttal már a rendőrségnek is intézkednie kellett.
A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.
Romániában ezentúl a szálláshelyeknek és a bevásárlóközpontoknak is a koronavírus elleni teljes beoltottságot, vagy a fertőzésből legfeljebb fél éve történt kigyógyulást tanúsító védettségi igazolást kell kérniük ügyfeleiktől...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.