Árak

Betelt a pohár: óriási változást vezetnek be minden Lidl-ben

2023. május 14. vasárnap 14:50

Megelégelték a hibákat.

Elkezdte bevezetni a digitális ártáblákat a Lidl Magyarország – tájékoztatta az itthon piacvezető kiskereskedelmi lánc a Világgazdaságot. Azzal magyarázták a lépést, hogy törekednek az innovációra és az esetleges hibák elkerülésére. A digitális ártáblák a várakozások szerint lehetővé teszik az akciók és egyéb információk valós idejű módosítását.

Lidl, bolt
Fotó: Unsplash

Tehát a Lidl kivezeti a papíralapú árcímkéket. Arra hivatkozik, hogy annak összetettsége „magában rejtheti a áruházakban dolgozó munkatársak hibázásának lehetőségét”.

A Lidl április közepén már jelezte, hogy mérlegelik a váltás lehetőségét. A papír árcímkékhez képest a digitális megoldás lehetővé teszi az árak és információk szinte valós idejű módosítását, ezzel pedig optimalizálja a bolti folyamatokat. A digitális címkék közvetlenül a készletgazdálkodási rendszerhez kapcsolódnak, ezért aztán automatikusan frissül rajtuk minden változás. Ennek eredményeképp lényegesen egyszerűsödik az új árak kinyomtatásának és az üzletekben való kihelyezésének bonyolult folyamata, ezt ugyanis kézi erővel kell elvégezni.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509934_auto_resized.jpg
origo.hu

Szabó Franciska Manhattan közepén mutatta meg a melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20338_resized.jpg?avcount=1696471508
origo.hu

Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509858_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Krausz Gábor káromkodva rakta helyre fogadott lányát a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508844_auto_resized.jpg
vg.hu

Jönnek az új üzemanyagárak: péntektől beszakad a benzin, de a dízel kitart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508731_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem ezt várták Szoboszlaitól, értetlenül állnak Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511909_auto_resized.jpg
vg.hu

Megtörtént a kormányzati bejelentés: januártól minden megváltozik a boltokban – indul a kötelező visszaváltási rendszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20347_resized.jpg?avcount=1696471508
origo.hu

Teljesen szétműttette magát Horváth Gréta, rá sem lehet ismerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Programajánló: 15. Lelkes Ásványbörze a MOM Sportban október 7-8.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696471508
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696471508
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya