Ma bárki találkozhatott Novák Katalinnal, a köztársasági elnök beiktatásának egyéves évfordulóján, a Sándor palotában rendezett nyílt napon. Az elnöki hivatal ritkán nyitja meg kapuit a nyilvánosság előtt, ezért már a reggeli órákban rengetegen álltak sorban. A rossz idő ellenére is nagyon sok vidéki utazott a fővárosba csak azért, hogy belülről is megcsodálhassa a Sándor palotát.
Az ingyenes nyílt napon a látogatók szemügyre vehették a Kék szalont, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalont, valamint a Tükörtermet, ahol a köztársasági elnök személyesen fogadja a különböző államfőket. A legszerencsésebbek pedig akár Novák Katalinnal is összefuthattak, hiszen a köztársasági elnök is tiszteletét tette a jeles nap alkalmából.
Az érdeklődők megismerkedhettek továbbá a 2002-ben újjászületett Sándor palota történetével és megtekinthették azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején.
A látogatók az is megtudhatták, hogy a köztársasági elnök hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízólevelét.
Körbejárhatták a látogatók az évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségeket is, mint például a Tükörterem, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon. A nyílt nap vasárnap este 6-ig tart, addig fogadják az érdeklődőket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.