Folyamatosan konzíliumot tartanak az Operettszínház táncművésze kezelésében részt vevő orvosok. Nikolett a kedvesével tartott a munkahelyére, amikor épülettörmelékek zuhantak rá a Jókai utcában. Kollégái és szerettei most imaláncot indítottak érte.
Rövid időn belül másodszor érte súlyos baleset az Operettszínház táncosát, Nikolettet – aki hétfőn komoly sérüléseket szenvedett Jókai utcai házomlásban.
Újraindult a földgázszállítás Magyarországra a déli irányból, miután sikerrel lezárultak a Török Áramlat vezetéken hosszú ideje tervezett karbantartási munkálatok - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Bevásárlás közben nézte ki magának a 87 éves áldozatát egy férfi, segített neki hazacipelni a szatyrokat. A nyugdíjas nő otthonában gyorsan felmérte az értékeket és pár nappal később besurrant az ablakon. Kutakodás közben az idős néni tetten érte, ezért támadt neki.
Elsőfokú riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken jégeső eshet, és károkat okozhat az erős szél is.
Személygépkocsi és két motoros ütközött össze kedd délben a 4-es úton Püspökladányban. A balesetben az egyik motoros a helyszínen életét vesztette - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Örülhetnek a kerékpárosok, hiszen újabb lehetőség segíti őket hobbijuk műveléséhez, ugyanis a Volánbusz járatain sikerrel tesztelték a kerékpárszállítás módjait, és nemrégiben újabb járatokon biztosítják ezt. A Bors utánajárt a bringaszállítás részleteinek.
Beköszöntött a forróság. Csütörtökön akár 40 fokra is kúszhat a higanyszál. A trópusi meleg megviseli a szervezetet. Különösen az idősek és a krónikus betegségben szenvedők vannak veszélyben, ezért rájuk fokozottan vigyázzunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.