Fiatalon olyan együttesben dobolt Dr. Páll Viktor, amely időnként az istenkáromló kifejezésektől sem riadt vissza. A mezőhegyesi főorvos és képviselő ma is zenél, de már jó ideje óvatosabb műfajra váltott.
Három ponton is aggályos a magyar médiatörvény – ezt mondta Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekért felelős biztosa az Európai Parlament szakbizottságának rendkívüli ülésén.
Hazahozták Brazíliából a 2001-ben autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka barátját. D. Gáspár ittasan vezette az autót, amelyben a riporternő életét vesztette. A férfi éveken át szökésben volt, a brazil hatóságok tegnap kiadták.
Szívinfarktust kapott A. István, amikor megpillantotta udvarán a tyúktolvajt. A rendőrség szabadon engedte a tettest, mondván az nem felel a gazda haláláért.
Gázszivárgás elhárításán dolgoztak a tűzoltók a győri Szarvas utcában, amikor a gáz berobbant. Három tűzoltó megsérült, a detonáció a társasház több lakásának ablakát is kitörte.
A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés elkövetésének gyanúja miatt keresi a képen látható férfit. A tettes 2010. november 13-án 11 órakor a Határ úti buszvégállomáson a pavilonsornál több fős társasággal szóváltásba keveredett,...
Szabadlábon hagyta el a bíróságot a három lány életét követelő szombat éjszakai tragédia helyszínének, a West Balkánnak a tulajdonosa. Az ügyészség fellebbezett. A másik tulaj és a szervezők előzeteséről holnap döntenek.
Bernie Ecclestone semmit sem sajnál lányaitól, Tamarától és Petrától. Mindkettejüket meglepte egy házzal, s a két londoni luxusingatlan összesen 111 millió fontjába, azaz 36 milliárd forintjába került.
Dominóként dőlhetnek be az arab országok a tunéziai forradalom miatt. Az észak-afrikai országban decemberben lázadtak fel az államfő ellen a szegények és fiatalok a kilátástalan körülmények miatt. A harcokban legalább százan életüket...
Riasztó adat: egy horvát szakközépiskolában egyszerre 8 terhes lány koptatja a padokat, ráadásul ketten közülük nemrégiben töltötték be tizenötödik életévüket.
Három évnyi munka után nyílt kiállítás 400 hódmezővásárhelyi óvodás és kisiskolás újrahasznosítható hulladékból készített játékaiból „Vigyázz, kész, zöld!” címmel a budapesti Campona Bevásárló- és Szórakoztató Központban.
Melltartó nélkül vett fel átlátszó ruhát Hayden Panettiere. Nem tudni, mikor jutott eszébe, hogy a mellbimbó villantós fotókat nem vállalja, de biztosan későn, mert cicifix helyett ragtapaszt helyezett a kényes pontokra.
Folytatódik a Marinkoviæ család tortúrája. Mint arról beszámoltunk, az 5 éves <a href=http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=37819 class=redu>Dijana</a> egy hete hunyt el igen furcsa körülmények között és a szerb család azóta sem kapta...
Nemrég költözött Tel Avivból Londonba a magyar zenetévé volt műsorvezetője, a brit fővárosban pedig valódi sztárdömpingbe botlott. Sikerült interjúznia többek között Sarah Jessica Parkerrel, Paris Hiltonnal és Luc Bessonnal is.
Sláger lett a fájdalomtűrés jelképének tartott szöges ágy modern változata. A szögeket műanyag tüskék helyettesítik, szúrnak is rendesen, ám elviselhetetlen szenvedés helyett oldják a stresszt és enyhítik a hátfájást.
A hatóság emberei hiába hívták fel az ausztrálisi Shepparton város árterületén élők figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek gyerekeikre, mégis megtörtént a baj: folyóba esett és meghalt egy 8 esztendős kisfiú.
Megkapta 25 ezer eurós, közel hét millió forintos nyereményét Marics Ernőné, akit a soproni kaszinóban nem fizettek ki és csalással gyanúsítottak. Tímea a megaláztatásokért kártérítési pert indít.
Mára beigazolódott a Bors sejtése: a párocska kapcsolata nem lépett túl a barátságon, nem igaz, hogy Gigi és Jerzy egymáséi lettek a szerelmes éjszakán.
Sosem fizetett szexért Silvio Berlusconi. Legalábbis ezt állítja az olasz miniszterelnök, akiről az elmúlt évek során többször jelentek meg olyan hírek, melyek szerint vad orgiákat rendez a római villájában és prostituáltakat visz az ágyába.
Lemondott hétfőn az izraeli kormány három munkapárti minisztere, miután a pártban szakadás következett be. Az ellenzék a választások előrehozatalát követeli – tájékoztatott az MTI.
Nevet adtak a vasárnap este közterületi inkubátorban hagyott baba: a Madarász utcai kórház csecsemő osztályán nevezték Madarász Viktóriának. Két éve ő az első, aki az inkubátorba került.
Sok adóst menthetnének meg a bankok, ha a devizahiteleket átváltanák forintalapúra. A veszteséget a pénzintézetek lenyelhetnék, ezzel kiváltva a bankadót – vélekedett Róna Péter közgazdász.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.