5014. oldal - Aktuális


Hamarabb tudnak netezni, mint felvenni a cipőt

Hamarabb tudnak netezni, mint felvenni a cipőt

Normális felnőtté válhat az a gyerek is, aki 2–5 éves korában hamarabb tanul meg komputert használni, mint késsel-villával enni, segítség nélkül. Utóbbit majd megtanítják neki az oviban.
Börtönben hal meg a házaspár gyilkosa

Börtönben hal meg a házaspár gyilkosa

Életfogytiglani büntetésre ítélték a Prikkel házaspár gyilkosát, míg bűnsegédjét, az elsőrendű vádlott fiát 18 év fegyházzal büntette a Fővárosi Ítélőtábla. A vád ellenük több emberen, nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberölés volt.
Diákpofonokért aláírás jár a leckekönyvbe

Diákpofonokért aláírás jár a leckekönyvbe

Szaporán puffannak a bokszkesztyűk a homokzsákon a Soroksári út 24. szám alatt található épület harmadik emeletén. Más tanítványok mellett ott oktatja az ökölvívásra a felsőoktatásban tanuló diákokat két hozzáértő, Vona János és Kilin Tünde.
Napóleonhoz hasonlítják a nyugati újságok Orbánt

Napóleonhoz hasonlítják a nyugati újságok Orbánt

Orbán Viktor az Európai Parlamentben (EP) megvédte Magyarországot – így értékeli kormányfőjének szerdai uniós belépőjét a magyar kormány. Európa nyugati felén már nem látja mindenki ilyen sikeresnek Orbán szerdai, strasbourgi felszólalását.
Több embert megöltek Laci hóhérai?

Több embert megöltek Laci hóhérai?

Szörnyű titkot tudott meg két ismerőséről, ezért kellett meghalnia a tizenhét éves kunszentmártoni tanulónak, Tóth Lászlónak. A két tettest tegnap előzetes letartóztatásba helyezték, egyikük beismerő vallomást tett.
Alekosz szétszakítja a testvérpárt

Alekosz szétszakítja a testvérpárt

A gonoszkodó biztonsági őr gyengíteni akarja Béci és Gigi együttes erejét, de ahhoz nincs bátorsága, hogy egy férfival küzdjön meg. Ezért biztos, hogy Gigit vagy a nála is gyengébbnek tartott Zsófit választja ellenfélül.
Családi-képek a bankszékházban

Családi-képek a bankszékházban

Az alkotó művészet, az önkifejezés utáni vágy miatt lett festő Családi Krisztina. De azt azért elismeri, hogy a pedagógusok nem éppen gondtalan életét megismerve döntött, úgy, hogy a Nyíregyházi Főiskolán szerzett rajztanári diplomával...
Megmentette a férfi életét a kutya

Megmentette a férfi életét a kutya

Örökre hálás lehet Döminek az a férfi, akit a nyomkövető kutya egy vízmosásban talált meg. Egy nő még kedden este toppant be rendkívül idegesen a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra és kérte a rendőrség segítségét férje eltűnése miatt.
Üveggel legyezget László

Üveggel legyezget László

A fél világ sorban áll Lukácsi László üvegszobrász lélegzetelállító alkotásaiért, miközben idehaza alig ismerik. Pedig az ötvenéves művész a világ egyik legrangosabb Nemzetközi Üvegkiállításán közel félezer pályázót utasított maga mögé.
Smink mögé bújik a nő

Smink mögé bújik a nő

Két és fél hónap kell, hogy smink nélkül mutatkozzanak párjuk előtt a festékmániás hölgyek. A pszichológus szerint a reklámok mellett az önelfogadás hiánya okolható mindezért.
Feltalálták a magyar kaviárt

Feltalálták a magyar kaviárt

A világ egyik legrangosabb nemzetközi gasztronómiai fesztiválján mutatkozhat be Franciaországban január végén a magyar kaviár, mely közel egy évtized munkájának eredménye.
Határon bukott meg az apáca maradványaival

Határon bukott meg az apáca maradványaival

Egy csontvázat találtak az athéni repülőtér biztonsági emberei egy ciprusi ortodox szerzetes bőröndjében. A pap egy négy éve meghalt szent életű apáca földi maradványait akarta hazacsempészni.
Feljelentések után lemondott a püspök

Feljelentések után lemondott a püspök

Nem bírta tovább a rá nehezedő nyomást, lemondott Mayer Mihály pécsi megyés püspök. XVI. Benedek pápa el is fogadta a püspök lemondását – közölte tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.
Megúszható a szívroham

Megúszható a szívroham

Különféle zöldség- és gyümölcskoktélok napi ötszöri fogyasztása 22 százalékkal csökkenti a szívroham elszenvedésének esélyét. Legalább is ezt állapította meg a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) friss felmérése.
Apja autójával indult tortáért a 4 éves kisfiú

Apja autójával indult tortáért a 4 éves kisfiú

Feltehetően sokáig emlékszik majd a születésnapjára az a svájci kisfiú, aki hétfőn volt négyéves. A gyerek úgy döntött, elmegy szülinapi tortájáért. 200 méteren át vezette apja kocsiját, míg végül egy fának ütközött. Nem sérült meg.
Össztűz zúdult Orbánra

Össztűz zúdult Orbánra

Kemény bírálatokat kapott Orbán Viktor miniszterelnök a strasbourgi Európa Parlament ülésén a médiatörvény miatt. Igaz, ő sem maradt adós, bár megígérte: ha az EU úgy dönt, változtatnak.
Visszatér a havazás

Visszatér a havazás

Megérkezett a hideg: a következő napokban 15 fokot fog hűlni a hőmérséklet. A tavaszias időjárás után újra visszatért a tél, jön a hó!
Feldarabolta Lacit a banda

Feldarabolta Lacit a banda

Borzalmas bűntény rázta meg Kunszentmártont: egy többfős társaság tőrbe csalt, majd feldarabolt egy 17 éves fiút. T. Lászlót az egész település siratja.
K. Tamás: Nem vagyok felelős a lányok haláláért

K. Tamás: Nem vagyok felelős a lányok haláláért

A West-Balkánt 90 napra bezárták, a halálos parti szervezőit viszont kiengedték a fogdából. A bírósági döntésnél már csak az váltott ki nagyobb felháborodást, hogy a buli főszervezője, K. Tamás kijelentette: őt semmilyen felelősség nem terheli.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.