Mint arról a Bors beszámolt, 2022. június 27-én Tóth Niki éppen a munkahelyére, a Budapesti Operettszínházba tartott, amikor egy beépítés alatt álló tetőtérből épületelemek zuhantak rá. A balerinát életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol számos operáción esett át. A sérülései következtében kerekesszékbe kényszerült. A Jókai utcai házomlásban lebénult balerina azóta az édesanyjával él, és szinte mindenben az ő segítségére szorul.

Az édesanyám nélkül képtelen lennék ellátni magamat. Egyedül nagyon nehéz lenne az életem, ezt az anyukám is tudja, meg persze gyakran mondom is neki
– mesélte Niki.
A baleset miatt egyre több egészségügyi probléma jelentkezett a táncművész életében. Niki keze az utóbbi hónapokban is sokat romlott. A finommotorikus mozgások már nehézséget jelentenek a balerina számára.
Már nem tudok egy ásványvizes palackot sem kinyitni, és a kabátot is nagyon-nagyon nehezen húzom fel. Egy kézzel már semmire sem vagyok képes. Írni eddig is rosszul írtam, de most már nagyon nehezen forgatom a tollat
– magyarázta Niki, aki autót vezetni még képes. Erre az a magyarázat, hogy a kormány használata egy nagyobb ívű mozgást igényel.
A balerina egyébként az ünnepeknek nem tulajdonít túlzott jelentőséget, így az anyák napjának sem. Ez annál is inkább igaz, mert Adriennre mindennap hálával gondol.
A mi napjaink egyformák, de valami kis aprósággal nyilvánvalóan készülök Anyunak.
Nikinek szokása, hogy esténként végiggondolja, hogy az adott napon miért lehet hálás.
Az első helyen mindig az édesanyám jut eszembe, hogy mindig mellettem van, de örülni tudok annak is, hogy sütött a nap, vagy részt tudtam venni a gyógytorna-foglalkozáson.
A balerina a közeljövőben egy külföldi orvossal készül konzultálni a lehetőségeiről.
"Már beletörődtem, hogy magamtól nem fogok lábra állni, mert túl sokat romlott a gerincvelőm állapota. Ha a tudomány 20 év múlva hirtelen nagyot fejlődik, el tudom képzelni, de rájöttem, hogy jobb, ha elfogadom az állapotomat. Nincs más választásom! Szeretnék legalább a kerekesszékben boldog lenni és szeretném, ha nem kínoznának a krónikus fájdalmak. A legfontosabb azonban az, hogy a kezeim minél jobb állapotban legyenek, hogy legalább nagyjából elláthassam magamat!"
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.