Egymilliárdot nyert, pokollá vált az élete

boldogtalan
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 23. 19:00
John Noakes egy lottózó társaság tagjaként egy évvel ezelőtt lett egyik pillanatról a másikra dúsgazdag. Azt hitte, élete legboldogabb időszaka következik, de tévedett. Nem kicsit, nagyot.
Bors

– Tisztelt utazóközönség, megkérek mindenkit, szálljon le a járműről, mert most kaptam a hírt, hogy milliomos lettem – mondta kereken egy évvel ezelőtt John Noakes buszvezető, aki a kis Corby városka tizenegy másik sofőrjével közösen mintegy 15 milliárd forintnak megfelelő összeget nyert.

A szerencsés ikszelés utóéletéről beszámoló brit Daily Mirrornak az ötvenéves férfi elmondta: elátkozza azt a napot, írja a bild.de.

– Gyakran, elátkozza azt a napot. Vettem magamnak gyönyörű kocsit, házakat, építettem saját teniszpályát, de mindent elvesztettem, ami fontos volt nekem – panaszkodik Noakes, akit még arra sem tartottak érdemesnek, hogy a londoni olimpián önkéntes buszvezetőként segíthesse a szervezők munkáját.

John szerint iszonyúan kemény erőpróba az egyik napról a másikra meggazdagodás, ráadásul mindenki pénzt akart tőle, s hiába adott sokaknak, a rokonai, a barátai is mind hátat fordítottak neki, keserűségében még a cigarettára is visszaszokott.

A férfi egyszerűen nem lát más kiutat a helyzetéből, családjával együtt kivándorol Ciprusra, ott próbál meg új életet kezdeni. Esete nem egyedi, egyik sofőrtársa is hasonlóan járt, ő Spanyolországba menekült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.