Mennyire bízhatunk a különböző társkeresőkben? A Bors titkos randikommandója egy újságírónőnk segítségével négy divatos ismerkedési lehetőséget tesztelt. Nézzük!
A színkódos partiban a résztvevők világító nyakláncot kapnak. Általában három típusból lehet választani: a zöld a szinglit, a piros a foglaltat, a sárga a bámészkodót jelöli. Ezt követően árgus szemmel figyelni kell, ki milyen szándékkal érkezett.
Kezdetnek nem is rossz, hiszen sokkal diszkrétebb, mint mondjuk a lakatparti, ahol a fiúk kulcsot, a lányok lakatot kapnak, s onnantól kezdve nem szól másról az este, mint a kulcsok próbálgatásáról. A zár kattanásával a legritkább esetben szökken szárba a szerelem, annál több kínos pillanat részese lehet az ember. Aki tehát nem szeretné, hogy idegenek nyitogassák féltve őrzött lakatját, azok inkább menjenek a színkódos buliba.
Mi a Facebookon találtunk rá a párkereső partira, ilyeneket szórakozóhelyek szoktak rendezni. Szombat este felakasztottuk hát a szinglinyakéket, és belevetettük magunkat a párkeresésbe. Sajnos az, ami ennek az ismerkedési módnak az előnye, az a hátránya is egyben. Mivel semmilyen feladatot nem erőltetnek az emberre, az ismerkedést magunknak kell megoldanunk, pontosan úgy, mintha egy átlagos buliba mentünk volna.
Persze a világító nyakékek segítségével könnyebb megszólítani a másikat, és legalább attól a stressztől megóvja az embert, hogy a kiszemelt szándékait kelljen találgatni – már ha igazat jelez a nyakékkel. Ezen kívül minden a megszokott mederben halad: szól a zene, egyre többen kérnek rövidet a pultnál, és a helyzetfelmérés után, ha kicsit döcögősen is, megindul az ismerkedés.
Elsősorban a kevéssé szimpatikus, ám annál nagyobb önbizalommal rendelkező, görcsösen párkereső férfiak kezdeményeznek. Miután kedvesen elhajtok pár túlzottan büszke szinglinyakláncos úriembert, sikerül lassan elvegyülni. Mindenképp érdemes ilyen buliba ismerőssel menni, mert egyedül nagyon elveszettnek érezheti magát az ember, és ilyen helyzetben könnyebb közösen ismerkedni. Az este folyamán megittunk néhány pálinkát vadonatúj barátokkal, és megtudtuk: ide mindenki csak heccből jött, bár nem bánná, ha még párt is találna magának.
A buli kicsit szokatlan volt, kicsit kellemetlen néha – hiszen ki szereti világgá kürtölni, hogy egyedülálló? –, de végtére is alkalmi sorstársakkal szórakozhattunk együtt. Az este vége felé pedig megszaporodtak a nyaklánccserék, és néhány új barátunk nyakából lekerült az egyedülállót jelző fényrúd, hogy átadja helyét a foglaltat jelző piros medálnak.
