Vélemény: Időutazás

­Félre­hajoltam, hogy magamhoz vegyem a távirányítót, és máshová kapcsoljak, de ekkor nagyon furcsát éreztem. Mintha megbillent volna a székem, bizonytalanná vált az ülés. Azt hittem, ez az alig egy órával korábban lecsúszott sör szokatlanul intenzív hatása, de az ablakkeret is ­nyi­korogni kezdett. Közben mintha a polcokon levő könyvek meginogtak volna, és a szék alattam imbolygóvá vált.

Átvillant az agyamon, hogy pár napja a kínaiaknál volt egy súlyos földrengés, biztosan az ért ide. Az élmény nem tartott sokáig, talán csak húsz másodpercig. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy valami ősi félelem legyen úrrá rajtam. Arra gondoltam, hogy lehet ez akár egy nagyobb földrengés előzöngéje is, és az igazi csak ezután jön.

Mitévő legyek? Mit szólna a feleségem, ha felébreszteném, és közölném vele, hogy itt a földindulás, sürgősen húzzunk le a ház elé? És mi van, ha nem történik semmi? Jól beégek, és mesélheti az ismerőseinknek, hogy meghibbantam. Na, ezt mégsem! Vagy egy órát gyötrődtem így, mire elnyomott az álom.

Közben egy nagyon régi gyerekkori emlék elevenedett meg lelki szemeim előtt. Anyám, apám riadt tekintetét láttam, amikor 1956 januárjának reggelén ültünk az ágyunk szélén, és figyeltük, hogy a háború alatt a házunk elé ledobott bombától elhajolt rabicfalak nem dőlnek-e le a nôvérem ágyára. Földrengés volt akkor is. Most, 57 esztendôvel késôbb azt mondogattam magamban: ha 56-ot megúsztam, talán ezt is túlélem.

Jelentem, reggel a falak még álltak.