Csoda, csillagászati jelenség vagy kitaláció a Jézus születésének helyét jelző csillag? Kik voltak a kisdedet köszöntő három királyok, és valóban jászolban látta-e meg a napvilágot?
Tizennyolc éven keresztül barangolt Nyugat- Európában az a szerb férfi, akit a napokban állítottak elő a rendőrök, amikor papírok nélkül megpróbált hazaszökni Szerbiába.
Idén már ketrecben töltik az ünnepeket a huszonnyolc éves Deborah Young házinyulai, tavaly ugyanis Dumbo ás Hero egyszerűen megették a karácsonyfát. Sőt a brit lány kedvencei még a díszeket is elropogtatták.
Számtalan vadászkutya hullott el az elmúlt hetekben Vas és Zala megyében. Az állatok egytől-egyig vaddisznóhajtás után lettek rosszul, ezért a szakemberek álveszettség-járványtól tartanak.
Donna Kelly két vetélése után minden vágya egy kisbaba volt. Ám a harmadik terhessége során újabb probléma merült fel, ezért orvosa azt tanácsolta: az utolsó három hónapot töltse fejjel lefelé.
Orbán Viktor szerint mindenki jól jár majd, a számok és a szakértő szerint azonban csak az adósok fele él majd a devizahiteleseket segítő kormányzati mentőcsomaggal.
Eltemették tegnap a szolnoki temetőben a Baunok házaspárt. A kegyetlenül meggyilkolt vállalkozó és a gyermekorvosnő koporsóját százak kísérték. A barátok, kollégák példás büntetést követelnek a gyilkosoknak.
Egy kalapáccsal ölte meg nejét egy 36 éves férfi a Vas megyei Kemenesmagasiban, mert az asszony bejelentette: elhagyja őt. Szabolcs az első ütés után haldokló felesége bocsánatáért esedezett.
Valódi cunamira emlékeztető felhőátvonulást vettek fel a múlt héten Alabamában. A jelenséget ismerik a meteorológusok, de csak egészen ritkán van alkalmuk megfigyelni.
Igazi aranyláz lett úrrá a líbiaiakon, miután kiderült: egyelőre senki nem találja az októberben kivégzett Moammer Kadhafi személyes vagyonát. A néhai diktátor még bukásakor, augusztusban vitte magával kincseit, amelyet elásott a sivatagban.
A Mivel Mong Attila, az Origo újságírója anyagának hitelességét kétségbe vonta Giró-Szász András kormányszóvivő, Mong ezért úgy döntött: részletekben teszi közzé blogján José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének Orbán Viktorhoz írt levelét.
Hatszor drágább lehet az a halas vacsora, ami a tehetősek asztalára kerül, mint a legolcsóbb karácsonyi ételsor. Szenteste mindenki a legjobbat szeretné a családnak feltálalni.
Egy mély dekoltázs csodákra képes! Beke Ivett az ünnepi bevásárlókörútja végén – a szép látványért cserébe – egy karácsonyfát kapott ajándékba az egyik árustól. A magyar Pamela Anderson az aranyvasárnapon az egyik nagy...
Megállás nélkül érkeznek a zokogó észak-koreai emberek ezekben a napokban a phenjani Kumsusan Emlékpalota hatalmas dísztermébe. Itt ravatalozták fel ugyanis a sztálinista ország néhány napja, szívrohamban elhunyt diktátorát, Kim Dzsong Ilt.
Amikor a hatéves Leo Park megtudta, hogy új házba költöznek, az volt a legnagyobb félelme, hogy nem lesz elég széles a kémény, és a Télapó esetleg beszorul. Ezért írt is egy levelet az építési vállalkozónak, melyben arra kérte, hogy...
Óriási megtiszteltetésre számíthat a magyar pornóipar egyik üdvöskéje: I. Marcello seborgai herceg Münchenben bejelentette, hogy egy felnőttfilmes sztár segítségével kívánnak diplomáciai kapcsolatot kiépíteni hazánkkal.
Megtalálták a Stonehenge köveinek pontos származási helyét – legalábbis a Leicesteri Egyetem geológusai ezt állítják. Eszerint kétszázötven kilométert utaztatták tutajon a hatalmas sziklákat.
Az ország legkeményebb börtönében, a szegedi Csillagban őrzik Stadler Józsefet. Az adócsalás miatt elítélt vállalkozó kedvezményes szabadulásra hajt, és a rácsok mögül is vevőket toboroz solti áruházába.
Miután sorozatunk előző részeiben megidéztettük Nadinnal John F. Kennedy, Adolf Hitler és Kádár János lelkét, aztán a 2012. decemberi esetleges világvégéről szólt, a fővárosi jósnő kérésünkre hazánk jövő évi kilátásait elemezte.
Hiába szavazott meg tegnap a parlament 32 milliárd forintos támogatást a fővárosi tömegközlekedésre, Tarlós István főpolgármester szerint februárra leállhat a BKV, ha nem születik sürgősen döntés az intézmény átalakításáról.
Az iskolákban új tantárgyként megjelenik az erkölcstan, az elítélt politikusok pedig megfoszthatók mandátumuktól, tovább drágul a cigaretta – erről is döntött az Országgyűlés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.