Első látásra egy furcsa tárgynak nézte a vértessomlói tó felszínén lebegő asszonyt Cseresznye Bálint. A nyugdíjas méhész motorral cikázott a csónakázótó körül a kaptárait ellenőrizve, amikor közelebb érve látta, hogy egy ember került bajba.
– Az asszony arccal felfelé lebegett a víz tetején. Nem ismertem meg, nekem úgy tűnt, hogy már nem él, ennek ellenére, azonnal hívtam Erl Attilát, a körzeti megbízottat és egy orvost is – idézi fel a történteket a férfi.
A falu apraja-nagyja a tóhoz szaladt, mindenki próbált segíteni a bajba jutott asszonynak, aki a mindössze egyfokos vízben feküdt. A tűzoltók védőruhában elindultak, hogy kihúzzák B. Erzsébetet, a tó alja azonban annyira hínáros volt, hogy nem tudták megközelíteni.
– Két önkéntes tűzoltó hozott egy csónakot, azt együtt vízre tettük, így sikerült megközelíteni az asszonyt, aki életjelet adott magáról, nyöszörgött. Csónakkal a partra vitték, ahol már várták a mentők – teszi hozzá Bálint, aki végig ott volt a mentésnél.
B. Erzsébet a mentők újraélesztették, betekerték hőtartó fóliába, hogy ne hűljön ki, és infúziót kapott. Jelenleg a tatabányai kórházban fekszik, lányát, Erzsébetet telefonon értük utol. – Még nincs eszméleténél, de legalább életben van, az orvosok szerint túl van a kritikus ponton – mondta a Borsnak a bajba jutott nő lánya, akit annyira megviseltek a történtek, hogy egyelőre ennél többet nem kívánt hozzáfűzni.
Megmentői szerint az asszony több mint egy órát tölthetett a hideg vízben, hiszen a kimentése is 45 percet vett igénybe. Azt még nem tudják, mikor került a tóba. Ahogy egyelőre azt sem, hogy önszántából került oda, vagy véletlenül belecsúszott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.