Olyan széket álmodott egy magyar tervező, amilyen minden nő álma: nem csúszik le róla a táska, a háttámla egyben fogas, és elég széles ahhoz, hogy aki ráül, ne érezze magát testesnek.
Tegnap este fogta el a rendőrség azt az amerikai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy először brutálisan meggyilkolt, majd meg is evett egy másik embert.
Ártatlanokon is átgázolnak, foglyokat végeznek ki, vagy éppen csak ültetnek és tevét etetnek a videojátékok szerelmesei. A kérdés az, vajon jellemző-e a játékos személyiségére, mit választ, s főként: befolyásolja-e a játék a személyiségét.
Visszavonul a politikától Nicolas Sarkozy francia elnök, amennyiben elveszíti az áprilisi elnökválasztásokat. A politikus legbelsőbb körének beszélt arról, hogy mihez kezd majd a civil életben. Még az is lehet, hogy Budapestre költözik.
Több mint hetven éve jógázik Tao Porchon-Lynch. A kilencvenhárom éves asszony már csípőprotézist is kapott, de így is gond nélkül tud gyakorolni és tanítani.
Cacic két éve az M7-esen belement az előtte szabályosan közlekedő Skodába. A vádirat szerint túl gyorsan hajtott. Lipták Zoltánné a férjét és édesanyját vesztette el a balesetben, mostani tárgyalás pedig felzaklatta.
Makacsul hangoztatja ártatlanságát az édesanyja megölésével vádolt Schönstein Sándor. A Bors az ő elmondása alapján rekonstruálta a gyilkosság napját: hol járt ô 2007. április 6-án?
Nagyobbik gyermekének holttestét hazahozták, ám „egy futár miatt” csak holnap délelőtt derül ki mi a halál pontos oka – tudta meg lapunk az olasz luxushajó magyar áldozatának édesanyjától.
Tömve vannak a háziorvosi rendelők, de egyelőre kevés betegnél mutatják ki az influenzavírust. A kellemes idő kedvez a kórokozó terjedésének, Európa több országában már kialakultak helyi járványok.
Felakasztotta magát az az angol férfi, akit márciusban ítéltek 16 év börtönre pedofília miatt. Élettársa szintén fogdában van, az asszonyt két gyerekük meggyilkolásával vádolják.
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon a 2009-es egyetemi lövöldözés vádlottját. Gere Ákos legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra, emellett 2,5 millió forintos bűnügyi költséget...
Varga Péter úgy döntött: bebizonyítja, hogy üres zsebbel is be lehet járni az egész világot. A gyömrői fiatalember két és fél éve indult útnak, s pénz híján az emberek jóindulatára apellál.
Tomiekia Johnson lelőtte férjét még 2009-ben. Annak ellenére, hogy az amerikai nő váltig állította, önvédelemből tette, a bíróság bűnösnek találta és ez nagyon megviselte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.