Bár a magyarok pénzügyi ismeretei átlag felettiek, a legtöbben mégis a bankban tartják megtakarításaikat, és még csak nem is váltanak, ha jobb ajánlatot kapnak.
Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és...
Nem kis feltűnést keltett az angol kikötőváros, Wells tengerpartján az a fóka, amelyik egy gazdátlan gumicsónak fedélzetén sütkérezett. Az állatot egyáltalán nem zavarta, hogy a partról fotózzzák, sőt mosolyogva nézett bele a kamerába.
Ágyban tölti július 5-ei, 80. születésnapját Horn Gyula. Párttársai egy kétszáz fős fogadáson, ám nélküle ünneplik őt. A volt kormányfőt családja képviseli majd a köszöntésen.
Őrjöngve ugrott nevelőnőjének a 14 esztendős Adorján a kunfehértói gyermekotthonban. A kamasz megtámadta Ildikót, agresszíven üvöltözött a felnőttel, el akarta lökni, végül egy virágcserepet vágott volna hozzá, amikor lefogták a többiek.
Wesley Warren Jr. nem viselhet normál nadrágot, ugyanis herezacskója mintegy 45 kilós terhet kell cipeljen. A 47 éves férfi kálváriája három évvel ezelőtt kezdődött, amikor a herezacskó elephantiasis első tünetei megjelentek.
A Debreceni Ítélőtábla három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás üzletembert, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját.
Miután meghallgatta a szemtanúkat, Bán István fejében összeállt a kép a szörnyű éjszakáról, amikor úgy megverték a fiát, hogy belehalt. A rendőrség még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Hamis vád miatt és kártérítésért is perelheti E. Zsanettet az öt rendőr, akiket tegnap jogerősen felmentettek. Nehezményezik: a bíróság azt nem mondta ki, hogy bűncselekmény nem történt.
Vivien után a másik baba, Veronika is belehalt sérüléseibe. Az érdiek úgy vélik, az önkormányzat a hibás, mert a keskeny, hiányos járdák miatt kényszerültek le a szülők az úttestre. T. Mészáros András polgármester nem érzi úgy,...
13 ezer dollárba kerül a világ legdrágább hidratáló kréme. A kifejlesztő japán cég szóvivője szerint biztosak benne, hogy lesz kereslet a világ legdrágább hidratáló krémére.
Nagyon félt a felnőttektől, egy szót sem beszélt és fogalma sem volt, mit kezdjen a játékokkal az a 2 éves orosz kisfiú, akit az anyja kecskékkel neveltetett.
Három nappal a választások után végül megszületett a döntés a koalícióról: lesz kormány Görögországban. A kabinetben a konzervatív Új Demokrácia, a szocialista Paszok és a Demokratikus Bal kap helyet.
Ecuador londoni követségén reggelizett, jól van és tovább menekül Quitóba Julian Assange. A Wikileaks alapítója csak így tudja elkerülni, hogy ne adják ki Svédországnak.
Az volt egy brit nő célkitűzése, hogy tökéletes menyasszony legyen. Ez össze is jött neki, hiszen bombasztikus ara volt, de a fogyókúra megszállottja lett. Majdnem belehalt és a férjét is elvesztette.
A spanyol bíróság megkezdte Lianne Smith ügyének tárgyalását. A brit nő azért került a taláros testület elé, mert néhány nappal azután, hogy a párját kiskorúak elleni szexuális erőszak vádjával lecsukták, megölte a gyermekeit.
Több ezer daganatos betegnek adott és ad reményt Beata Bishop. A Londonban élő magyar pszichoterapeuta életében először magyar nyelven írt könyvet azoknak, akik gyógyulás után nem akarnak visszaesni.
Nagy Róbert elkészítette a Transformens BIKE-ot, vagyis a darabokra szétszedhető kerékpárt, ami egy táskában is elfér. Nem kell sehol otthagyni, így nem is lopják el. A súlya nincs öt kiló.
Victoria Best elmondta: szörnyűnek tűnhet, de nem az, ha valaki ébren van agyműtét közben. Sőt, igazából életmentő is lehet, ha operáció ideje alatt tudatánál van.
Kispest, Pestszenterzsébet és Újpest a legveszélyesebb kerület Budapesten – állítja statisztikai adatokból összeállított autólopási kockázati térképén az e-tanusitvany.org honlap.
A kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe az a német motoros, aki a járművével kedden autónak ütközött, majd egy kamion elgázolta Sükösd és Érsekcsanád között – számolt be az MTI.
Hoszni Mubarak él - közölte szerdára virradóra a volt egyiptomi elnök egyik ügyvédje és az országot irányító katonai tanács egyik illetékese, cáfolva az elítélt politikus haláláról szóló híreszteléseket.
Különös módját választotta a fegyelmezésnek egy kínai apa. A férfi már nem bírta hallgatni kislánya hisztijét, ezért hogy jobb belátásra bírja, kilógatta az ablakon.
Külföldi cégektől várja a kormány, hogy megtépázott renoméja helyreálljon a határokon túl. A tanácsadók 412 millió forintot kapnak ezért. Emellett itthon is egymilliárdot költenek kommunikációra. Külföldi cégektől várja a kormány,...
A három hónapos csecsemők egyike sem élte túl a balesetet. Vivien a kórházba szállítása után meghalt. A másik kicsi szerda délelőtt hunyt el a kórházban, hiába küzdöttek az életéért az orvosok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.