Nem volt pénzük partizni, kirabolták az ugrálóvárat

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 24. 19:00
Ugrálóvárat rabolt ki két 20 éves nagykőrösi férfi. Az eset még két éve augusztusban történt, de most emelt vádat az ügyészség. A támadók bulizni mentek, de nem volt pénzük, ezért fosztották ki az ugrálót.
Bors

A két fiatal férfi 2012. augusztus 19-én Nagykőrösről utazott Kecskemétre, hogy bulizzanak egy jót. De nem volt pénzük, ezért elhatározták, hogy a főtéren felállított ugrálóvár bevételét ellopják. A kassza az ugrálóvár előtt egy asztalon volt, a vádlottak pedig kitervelték, hogy elemelik és futnak.

– Az I. rendű vádlott elterelte a kasszás figyelmét, majd hirtelen felkapta a kasszát az asztalról és futásnak eredt, közvetlenül mögötte futott a bűntársa is – tájékoztatta lapunkat közleményében dr. Nánási László főügyész.

Az ugrálóvár két férfi alkalmazottja üldözőbe vette a vádlottakat. Az egyik alkalmazott már majdnem utolérte a vádlottakat, de a II. rendű vádlott combon rúgta a férfit, aki emiatt elesett, de ismét utánuk eredt. Többször is megrúgták a férfit, aki ő kitartóan üldözte a tolvajokat, akik végül elmenekültek.

A vádlottak a rablással összesen mintegy 100 ezer forintot zsákmányoltak, amiből hazataxiztak Nagykőrösre, a maradék pénzt pedig elosztották egymás között. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg. A kitartó férfi alkalmazott a bántalmazás miatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rablás bűntettével vádolt férfiak szabadlábon várják a bírósági tárgyalást, a terhükre rótt bűncselekményt a törvény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.