A rendőrség által feltárt információk szerint két férfi megerőszakolt egy tehenet - írja a Deramin Demon. Illetve, csak az egyikük követett el konkrét szexuális erőszakot, a másik férfi csak filmre vette az aktust.
Az esetre akkor derült fény, amikor a patások gazdája észrevette, hogy tehenei egy ideje idegesebbek, feszültebbek a szokásosnál, s nem tejelnek már annyit, mint korábban. A gazda ezért egy videokamerát szerelt fel a pajtában, s a leskelődésnek hamar meg is lett az eredménye. Bár talán sosem akarta volna látni azt, ami a szalagokon volt.
Ezeken ugyanis az látszott, hogy míg a 31 éves Reid Fontaine arra törekszik, hogy több tehenet is szerelemre kényszerítsen, barátja, a 35 éves Michael Jones izgatottan kerülgeti az állatot és Fontaine-t, hogy a legjobb szögből filmezhesse a beteg játékot.
Az állatok gazdája a felvételeket látva azonnal értesítette a rendőrséget, akik hamar el is kapták a két férfit, akiknek állatkínzás vádjával kell bíróság elé állniuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.