Elkapták a halálos tűzvész okozóját?

T. György
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 24. 07:55
Előzetes letartóztatásba helyezték a fővárosi éjszaka ismert alakját, T. Györgyöt. A Bors információi szerint a férfit a Romkert nevű szórakozóhely felgyújtásával hozzák összefüggésbe, a tűzben egy biztonsági őr halálra égett.
Bors

Szűkszavú közleményt adott ki tegnap délelőtt az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. Ebben azt írják: „A Nemzeti Nyomozó Iroda halált okozó közveszély okozása, valamint testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – fogva tartása mellett – T. György budapesti lakos ellen. A férfit 2014. február 23-án az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.”

További érdeklődésünket a sajtóügyelet elhárította. A Bors információi szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróságon előzetes letartóztatásba helyezett férfit egy közlekedési vitát követően vették őrizetbe. Úgy tudjuk, hogy egy férfi hátulról belehajtott T. György kocsijába, és a kisebb karambolnak dulakodás lett a vége, amelynek során T. György a villamos­sínekre lökte vitapartnerét. Ezért gyanúsítják testi sértéssel.

A másik ügy kevésbé bagatell. Meg nem erősített információink szerint a halált okozó közveszély okozása a fővárosi Romkert nevű szórakozóhely felgyújtását takarja. Emlékezetes: 2007 áprilisában porig égett a Rudas gyógyfürdő melletti Romkert. Egy biztonsági őr – a 48 éves S. István – összeégett, testfelületének kilencven százaléka sérült, másnap a kórházban életét vesztette.

A rendőrség akkor közveszélyokozás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, mivel a helyszínen a tűzvizsgáló azt állapította meg, hogy nagy valószínűséggel gyújtogatás történt, és szemtanúk két alakot is láttak elszaladni. Nem sokkal később a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya vette át a nyomozást.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.