Zoltán megmentette, majd bebetonozta nőjét

tárnoki gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 24. 07:35
Hazugságvizsgálat után tört meg az a férfi, aki a gyanú szerint bebetonozta volt szeretőjét – erősítette meg információnkat Parti Ágnes ügy­véd. Ha C. Zoltán nem tesz vallomást, valószínűleg sose tudják rábizonyítani a gyilkosságot.
P. G. J.

Nagyon megbántam, amit tettem. Nagyon sajnálom – ezt ismételgette C. Zoltán, amikor felidézte, miért kellett meghalnia S. Zoltánnénak, akit húsz évvel ezelőtt ismert meg. A villanyszerelő végzettségű, háromgyerekes családapa percekkel azelőtt még a poligráfos vizsgálatok szaktekintélyével, Krispán Istvánnal szemben ült. Tanúként idézte be a rendőrség, és bár nemet is mondhatott volna, vállalta, hogy hazugságvizsgálatnak vesse alá magát.

A kriminálpszichológus a válaszaiból leszűrte: Zoltán tudja, hogy megölték az asszonyt, egy elkövetője van a gyilkosságnak, és azt is, hol a holttest. Mint azt korábban írtuk, a gyanú szerint a férfi 2013. április 15-én a saját házában végzett a 36 éves S.-né Krisztinával, akinek a holttestét – kilenc hónappal később – január 23-án a C. család házának pincéjében, bebetonozva találták meg.

Megtudtuk, hogy a férfi a vallomásában elmondta: Krisztina több mint húsz éve lett a barátnője. Amikor 1993-ban megismerte a feleségét, elhatározta, hogy szakít a nővel. Ezt – szavai szerint - a depressziós Krisztina képtelen volt elfogadni. Férjhez ment ugyan 1995-ben, és gyerekei is születtek, mégsem akart lemondani a kapcsolatukról. Elvált. Időről időre, egyre sűrűbben jelent meg C. Zoltán otthonánál, ahol a férfi felesége előtt is többször jelenetet rendezett.

– A két család próbált valamilyen megoldást találni a helyzetre. Az volt a cél, hogy az asszonyt valamilyen módon megnyugtassák – nyilatkozta a Borsnak Parti Ágnes. – Krisztina egy alkalommal kirohant a konyhába, és azt mondta, hogy hasba szúrja magát. Épp C. Zoltán és a nő volt férje rohant utána, hogy megmentse az életét – teszi hozzá az ügyvéd.

Krisztinát bebetonozta a pincébe a villanyszerelő

A férfi vallomása szerint április 15-én ismét megjelent az asszony. C. Zoltán otthon volt, villanyt szerelt. Ajtót nyitott , a kezében egy kábeldarabbal, amivel percekkel később megfojtotta a nőt. Krisztina azzal fenyegette meg, hogy a felesége munkahelyén jelenetet rendez. – Elborult az agyam. Húsz év keserűsége, az érzelmi zsarolások emléke tört fel bennem - magyarázta a férfi, aki ügyvédje szerint erős felindulásból ölt, nem készült a gyilkosságra, sőt korábban épp ő segített megmenteni a nő életét.

Az erős felindulásból elkövetett emberölés büntetési tétele kettőtől nyolc év.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.