A végsőkig ragaszkodnak egykori lakóik a megszüntetett kis településekhez. Az évtizedekkel ezelőtt virágzó falvakból a lakóknak szinte mindenüket hátrahagyva kellett elköltözniük.
Egy betegség folytán Maggie Meier kómába esett, a kosárra dobás mozdulatát azonban akkor is reflexszerűen végezte. Ébredése után pedig ez volt az egyetlen, amit nem kellett újratanulnia.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolták, de halált okozó testi sértésért ítélték öt év börtönre azt a dunakeszi apát, aki agyonverte tízéves kisfiát. Feleségére segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönt szabtak ki.
Modelljeit futtatta R. Lajos, több neves hazai szépségverseny, köztük a Miss Hungary szervezője. A gyanúsítás szerint 25 százalékos árréssel dolgozott. A férfit letartóztatták.
Fegyveres férfi haladt el biciklivel egy bronx-i bolt előtt, a nyitott ajtón keresztül tüzelni kezdett. Eltalálta a nyolcéves Armando Bigot. A gyermek a vállából spriccelt a vér, de nem sírt, még ő kért bocsánatot, hogy összevérezte az üzletet.
Egy napon belül kétszer házasodott egy halott nőt Kínában. A családja 35 ezer yuanért, vagyis több mint 700 ezer forintért adta oda lányukat a szintén halott vőlegénynek, hogy a túlvilágon egyesüljenek. A holttestet sírrablók kiásták...
A híradásokban, ismerősi körben többször hallhattunk már a lakásbérlésekkel kapcsolatos problémákról mind a tulajdonos, mind a bérlő részéről. De nem csak emiatt kell óvatosnak lenni, hiszen a magyar törvények és szokásjogok még...
A kilencéves Savannah Hardint nagymamája brutálisan megbüntette, mert a gyerek engedély nélkül egy egész tábla csokoládét megevett. Az idős asszony addig kényszerítette futásra a kislányt, míg a gyerek meghalt.
Az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába utazott ma Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke. A két politikus gazdasági kapcsolatokról tárgyal majd az arabokkal.
Túl sok héliumot szívott egy házibulin 14 éves Ashley Long, mert nővére barátai viccesnek találták, hogy rajzfilm figurák hangját utánozza. A tini a következő pillanatban elájult, a mentők már nem tudtak segíteni rajta. A tinik marihuánát...
Brutális módon akarta tisztességre tanítani élettársa három gyermekét egy makói férfi: kikötözte, majd bottal verte őket. A kegyetlenségeknek az édesanya vetett véget.
Pórul járt az a 70 éves zimbabwei férfi, aki meztelenül, egy doboz paradicsommal a kezében akart átkelni a megáradt folyón. A kaland az idős úr férfiasságába került.
Lehet, hogy ezen fog nevetni az egész ország, de a döntés már megszületett: a tűzoltó szó nemkívánatos lett. Még a Tűzoltózenekart is Katasztrófavédelmi Zenekarra keresztelik át.
Sheyla Hershey már a Guiness-rekordok Könyvébe is bekerült hatalmas kebeleivel, de még mindig nem elégedett. Élete kockáztatásával akarja még nagyobbra növelni 38KKK méretű kebleit.
Egy texasi nő lett 2011 legnagyobb adakozója, miután pontosan 255 ezer dollárt (55 millió forintot) fizetett ki azért, hogy eltölthessen egy napot Bill Clinton amerikai elnökkel - derült ki a charitybuzz.com összeállításából. Az 52 éves...
Hatalmas felháborodást okozott Daniel Richards internetre felkerült fotója, melyen egy ritka hegyi oroszlán tetemével mutogatja magát. A férfi a Kaliforniai Állatvédő Szövetség egyik vezető tagja.
Ugyanúgy fut, kúszik és lő mint bármelyik amerikai újonc, eredményei alapján pedig rögtön őrmesterré válhatott. Õ nem más mint Sandra Coast, aki 51 évesen teljesítette az amerikai hadsereg kiképzését, ráadásul kiváló eredményekkel.
A rendőri felügyelet ellenére sikerült meglógnia egy őrizetbe vett gyanúsítottnak a salgótarjáni kórházból. A férfit a nyomozók egy rablási ügy miatt vitték be a helyi rendőrkapitányságra, ahol megkezdték a kihallgatását, majd az...
Angliában egy hétmillió forint értékű talált aranyórával sétált be a rendőrségre egy utcaseprő. A Bors arról kérdezett embereket, hogy mit találtak már eddigi életük során, s azt leadták-e.
Robyn Coles nem szerette volna, ha bármi is elvonja a figyelmet kalapjairól, ezért nem is adott mást manökenjeire a Londoni Divathéten. Állapotos modelljével pedig egyenesen sokkolta közönségét.
Tizenegy éven át szerepelt a rendőrség top 100-as körözési listáján Csu Liang-ping, akit a 2001-es devecseri kettős kínai gyilkosság miatt kerestek. A bécsi reptéren hamis útlevelével bukott le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.