Sóval mérgezhette halálra tündéri kisfiát a nő

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 24. 21:30
Rejtélyes haláleset ügyében nyomoz a New York-i rendőrség. Egy ötéves gyerek sótúladagolásban halt meg, anyja azonban tagadja, hogy megölte volna.
Bors

A rendőrség őrizetbe vett egy amerikai asszonyt, Lacey Spearst, mert azzal gyanúsítják, hogy hosszú időn keresztül, sóval mérgezte kisfiát, egészen addig, míg a gyerek meghalt – írja a Daily Mail. Az ötéves gyereket januárban szállították kórházba hasi fájdalmakkal, majd négy nappal később elhunyt. A boncolás során kiderült, szervezetében az egészségesnél jóval több só volt.

A zsaruk és a kórház dolgozói arra gyanakszanak, hogy az anya depressziós lehetett, és anélkül mérgezte halálra a gyereket, hogy teljesen tudatában lett volna tettének. Bár az asszony mindent tagad, az mindenesetre gyanús, hogy a kisfiú, aki egészségesen jött világra, rövid élete alatt 23 alkalommal kerül kórházba. A hatóság azzal kapcsolatban is nyomozást indított, hogy miért nem vette észre senki, hogy a gyerek túl sok időt tölt kórházban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.